Emma napja van. | 2024.04.19

Mindhárom magyar kikapott az első meccsén

2018-05-05 16:58:00

Mindhárom szombaton bemutatkozó magyar szabadfogású versenyző, Molnár József (61 kg), Gulyás Zsombor (74 kg) és Veréb István (86 kg) már az első meccsén kikapott az oroszországi Kaszpijszkban zajló birkózó Európa-bajnokságon.

    A tavalyi kontinensviadalon bronzérmes Veréb István nyitotta meg magyar szempontból a napot az Ali Alijev Arénában. A vb-harmadik sportolót a pénteki sorsoláson nem fogadta kegyeibe Fortuna, ugyanis a selejtezőben, a 16 közé jutásért kellett kezdenie, ráadásul a hazaiak junior világbajnoka, Artur Najfonov ellen.
    A meccs elején eredménytelenül küzdöttek a felek, majd egy intéssel az orosz került minimális előnybe (0-1). Najfonov ezek után is aktívabb volt, s egy kiléptetéssel - kissé érthetetlen módon egy helyett - két pontot szerzett, amivel már kényelmes előnybe került. Verébnek 0-3-nál már mindenképpen akcióra törően kellett birkóznia, s ő mindent meg is tett azért, hogy eredményes legyen, ám riválisa jól védekezett, ráadásul egy kontrából le is vitte őt, így végül 5-0-ra győzött.
    Rögtön Veréb után Gulyás következett, aki elképesztően nehéz ágra került, de édesapja, a szövetségi kapitány Gulyás István abban mindenképpen bízott, hogy a selejtezőben meg tudja verni a román Vasile Minzalát. Végül ez sem sikerült, legfőképp azért, mert amíg riválisa a meccs elején egyszer le tudta őt vinni, addig Gulyás hat perc alatt nem tudott akciót csinálni, csupán intéssel szerzett egy pontot, így 2-1-re kikapott.
    Molnár József már kezdésnek kifejezetten nehéz riválist húzott, ugyanis a világbajnoki és Európa-bajnoki ezüstérmes Vladimir Dubov várt rá. Az esélyek egyértelműen a bolgár sikerét ígérték, Molnár ugyanakkor nagyon megnehezítette a dolgát, sőt, a győzelemtől sem állt messze.
    Az első szakaszban tulajdonképpen semmi sem történt a szőnyegen, az összekapaszkodásokból eredménytelenül küzdöttek a felek. Mivel a szakasz nagyobb részében Dubov volt a passzívabb, őt intették, s fél perccel később - amíg pontot kellett volna csinálnia, de nem tudott - a magyar 1-0-ás előnybe került.
    A szünet előtt már Molnárt is figyelmeztették, így egyértelmű volt, hogy aktívabban kell küzdenie a pihenőt követően, ő pedig így is tett, és egy szép lábra támadás után riválisa mögé került (3-0). Ekkor egyértelműen úgy tűnt, bravúrt hajthat végre a magyar, ám a menet közepén egy figyelmetlenség megpecsételte a sorsát. Dubov ugyanis gyors támadással levitte őt, Molnár pedig nem figyelt a jobb karjára, amit ellenfele be tudott fogni a testéhez, s így háromszor könnyedén pörgetett. Alig egy perc volt már csak hátra, amikor felálltak a felek, s Dubov 8-3-ra vezetett. A magyar a hátralévő időben megpróbált visszajönni a meccsbe, s egyszer megint le tudta vinni riválisát, pörgetésre azonban nem volt képes, így pedig 8-5-re kikapott.
    A folytatásban Veréb és Molnár még abban bízhat, hogy legyőzőik bejutnak a fináléba, s ők a vasárnapi vigaszágon folytathatják a viadalt. Gulyás viszont már kiesett, miután Minzala rögtön a következő meccsén kikapott.
    A szombat esti programban Nagy Mihály révén lesz magyar érdekelt: a 79 kilogrammban szereplő birkózó a bronzéremért lép majd szőnyegre a moldovai Alexandru Burca ellen.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó