Emma napja van. | 2024.04.19

Újságírók elhatárolódtak el a fehér házi tudósítók gálavacsoráján elhangzott sértésektől 

2018-04-30 10:45:00

Jeles amerikai újságírók határolódtak el a fehér házi tudósítók szombati gálavacsoráján Washingtonban elhangzott sértésektől.

    Az amerikai sajtó hagyományaihoz tartozik, hogy a Fehér Ház-i tudósítók 1921 óta megrendezett gálavacsoráján színészek, komikusok is fellépnek, s gyakran tréfálkoznak az éppen hivatalban lévő amerikai elnökön, vagy kormányzati tagokon.
    A szombati gálavacsorán - csakúgy, mint tavaly - Donald Trump nem volt jelen, ám munkatársait arra bátorította, hogy menjenek el, és a Fehér Ház több munkatársa, valamint néhány kormánytag, így például Wilbur Ross kereskedelmi miniszter is, ott volt a rendezvényen.
    Az idei díszvacsorán azonban Michelle Wolf színésznő az újságírók többsége szerint túlment a határokon: az elnökön és néhány kormánytagon élcelődve, a Fehér Háznak a díszvacsorán is jelenlévő szóvivője, Sarah Huckabee Sanders külsején gúnyolódott, és a többi között az A szolgálólány meséje című, amerikai televíziós sorozat egyik csúf és öreg szereplőjéhez, "Lydia nénikéhez" hasonlította a fiatal szóvivőnőt, akit le is hazugozott. Huckabee Sanders nem reagált és nem hagyta el a Hilton szálló báltermét, ahol a rendezvényt tartották. A Trump-kormányzat szintén jelenlévő jó néhány tagja azonban tiltakozása jeleként felállt és távozott. Mások pedig felháborodott hangú mikroblog-bejegyzéseket tettek közzé. Wolf később a Twitteren azt írta, ő nem a szóvivő külsejéről beszélt, amikor azt mondta, elégeti a tényeket, és a hamuból tökéletes szemárnyékolót készít.
    Maggie Haberman, a The New York Times tudósítója azonnal Twitter-bejegyzésben méltatta Huckabee Sanders méltóságteljes viselkedését, hangsúlyozva, a szóvivőnő nagy benyomást tett rá azzal, hogy nem hagyta ott a rendezvényt. Peter Baker ugyancsak a The New York Times tudósítója leszögezte: "sajnos, ezen az estén nem mozdítottuk előre az újságírás ügyét". Tim Young színész, szintén mikroblog-bejegyzésben azt közölte: a Michelle Wolf monológjában előadott Trump és Huckabee Sanders elleni gyűlölködésnek és megosztó magatartásnak köszönhetően győz majd Trump 2020-ban is. 
    A The New York Times a vasárnapi internetes oldalán a színésznő performansza miatt az újságírók körében eluralkodott dühről írt, a The Washington Post publicistája pedig vasárnap azt írta, jó lenne, ha az idei lett volna az utolsó ilyen vacsora. "Az újságírás érdekében hagyjunk fel a tudósítók gálavacsorájával" - írta Margaret Sullivan.
    Mercedes Schlapp, a Fehér Ház stratégia kommunikációs vezetője - aki a férjével együtt szintén a díszvacsora vendégei között volt - Twitter-bejegyzésében azt írta: ezért gyűlöli Amerika a valósággal köszönőviszonyban sem lévő balos médiaelitet. Reince Priebus, a Fehér Ház volt kabinetfőnöke szerint az előadás újabb győzelem volt Donald Trumpnak. 
    Donald Trump, aki a gálavacsorával egy időben Michiganben tartott nagygyűlést, vasárnap Twitter-bejegyzésében "unalmasnak" minősítette az újságírók rendezvényét. Őt is meghívták ugyan, de azzal utasította el, hogy "miért is kellene bezsúfolódnom egy terembe egy rakás álhírgyártó és engem gyűlölő liberálissal?". 
    A tudósítók gálavacsoráján a viccelődés, gúnyolódás, lejáratás alanyai majdnem mindig csak a republikánus elnökök és politikusok. Amikor például Barack Obama először vett részt elnökként ezen a rendezvényen, azzal üdvözölte az újságírókat: "találkoztunk már a választási kampányban, tudom, hogy itt mindenki rám szavazott", majd a republikánusokhoz közelálló Fox televízió újságíróinak asztala felé intve hozzátette: "kivéve a keveseket".

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
08:59
- Mezőgazdasági gépbe szorult világháborús gránátot hatástalanítottak a tűzszerészek
MTI hírfelhasználó