Emma napja van. | 2024.04.19

Ónodi-Szűcs: tisztességgel elvégeztük a munkát

2018-04-27 15:45:00

Az elmúlt években elért eredményeket, a tisztességgel elvégzett munkát emelte ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára a Magyar Kórházszövetség egri kongresszusán pénteken. Ónodi-Szűcs Zoltán arról is beszélt, hogy meglátása szerint az új kormány változatlanul a 2010 óta érvényesülő értékek alapján működteti majd az egészségügyi ellátórendszert.

    Ónodi-Szűcs Zoltán azt mondta, teljesítették a páciensek ellátásának javításáért, a várólisták rövidítéséért, a humán erőforrások megszervezéséért, valamint az ellátórendszer finanszírozásáért tett vállalásaikat. Hangsúlyozta, hogy a várólisták hossza alapján Magyarország a 2-3. helyen áll Európában. 
    Jónak nevezte az államtitkár az egynapos műtéteknél elért eredményeket is. Ezeknek a műtéteknek a száma hét év alatt megduplázódott. Ugyancsak sikeresen fejlesztették ki az elektronikus egészségügyi rendszer infrastruktúráját - tette hozzá.
    A humánerőforrás-helyzetről szólva a legneuralgikusabbnak az orvoshiányt nevezte Ónodi-Szűcs Zoltán, aki ugyanakkor kiemelte, hogy nyolc év alatt nagyon fontos döntések születtek az előrelépésért. Ennek is köszönhetően 13 százalékkal többen végeztek orvoskaron, mint az előző nyolc esztendőben, a szakorvosi képzésben pedig 28 százalékos volt a növekedés - említett példákat.
    A rezidensi és ápolói ösztöndíjakról szólva úgy fogalmazott: minél többen lépnek be az ösztöndíjprogramba, annál kevesebben akarnak elmenni az országból.
    A gyógyító-megelőző kassza sok száz milliárd forinttal nő a következő parlamenti ciklusban - mondta az államtitkár, aki megköszönte segítőinek az elmúlt években végzett tevékenységét.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó