Gedeon napja van. | 2024.03.28

Cáfolta a KMKSZ vezetője, hogy nem akarják folytatni a konzultációt Kijevvel

2018-04-14 16:45:00

A kárpátaljai magyarság képviselői nem zárkóztak el, továbbra is nyitottak, sőt az elmúlt hetekben folytattak is konzultációkat a kijevi kormánnyal az új oktatási törvény kisebbségeket érintő részeinek módosításáról - közölte az MTI érdeklődésére szombaton Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke.

    A politikus Lilija Hrinevics ukrán oktatási miniszternek egy Kijevben rendezett nemzetközi biztonságpolitikai fórumon pénteken tett kijelentésére reagált. A tárcavezető azt állította, a magyar közösség hivatalos levélben arról értesítette a minisztériumot, hogy az alkotmánybíróság döntéséig mindenféle konzultációt leállítanak a törvényről. 
    A miniszter emlékeztetett: 48 parlamenti képviselő - többségében a Viktor Janukovics posztjáról leváltott oroszbarát volt államfő hívei által létrehozott Ellenzéki Blokk frakciójának tagjai - támadták meg keresetben az alkotmánybíróságon a tavaly szeptemberben életbe lépett oktatási törvényt a nemzeti kisebbségeket érintő rendelkezései miatt. Felhívta azonban a figyelmet arra, hogy két év is eltelhet, amíg az alkotmánybíróság döntést hoz a kérdésben. 
    A miniszter a nyilvánosság előtt ezért Keskeny Ernő kijevi magyar nagykövet közbenjárását kérte annak érdekében, hogy addig is folytatódjon a párbeszéd a kárpátaljai magyarság képviselői és Kijev között. 
    Hangsúlyozta, hogy az ukrán kormány kész a korábbi két év helyett öt évvel, azaz 2023-ig elhalasztani a törvénynek az oktatás nyelvét szabályozó 7. cikkelyének életbe léptetését, amiről a kabinet már döntést is hozott. Ukrajna kész végrehajtani az Európa Tanács (ET) független jogi szakértőkből álló Velencei Bizottságának a jogszabályra vonatkozó minden ajánlását - fűzte hozzá. Meggyőződését fejezte, ki, hogy lehet mindenki számára elfogadható megoldást találni a vitában.           
    Brenzovics László - cáfolva a párbeszéd leállítását Kijevvel - emlékeztetett arra, hogy a közelmúltban is voltak konzultációk. Ezek közül kiemelte, hogy a múlt hónapban Pavlo Hobzej ukrán oktatási miniszter-helyettes találkozott Beregszászon a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) vezetőivel, megyei és járási oktatási, közigazgatási és önkormányzati vezetőkkel, valamint magyar pedagógusokkal. 
    A politikus leszögezte: a magyar közösség teljes mértékben támogatja azt a kijevi kormánykezdeményezést, hogy halasszák el a jogszabály 7. cikkelyének életbe léptetését 2023-ig és azt is, hogy a törvény ne vonatkozzon a magániskolákra. A jogszabályt azonban az ukrán parlamentnek kell módosítania, a törvényhozás viszont erről még nem döntött, így előrelepés nincs az ügyben - mutatott rá.   
    Keskeny Ernő nagykövet az MTI-nek elmondta: a fórumon - mivel megszólította őt a miniszter - közölte, hogy a tárgyalások folytatódnak. "Kijevnek a magyar kisebbséggel kell megállapodnia, és ezt el fogja fogadni a magyar kormány is. Várjuk természetesen az alkotmánybíróság döntését is" - fejtette ki, leszögezve, hogy Budapest álláspontjában egyelőre nincs változás. Hangsúlyozta, hogy az oktatási törvény körüli vita nem pusztán kétoldalú ügy. "Egy általános európai kisebbségvédelmi kérdésről van szó, amit fontosnak tartunk" - emelte ki a nagykövet.