Auguszta napja van. | 2024.03.29

Olasz kormányfő: ne súlyosbodjon a szíriai helyzet

2018-04-14 14:59:00

A szíriai légicsapások kizárólag a vegyi fegyverek gyártásának és használatának a megakadályozását szolgálták, a helyzetnek azonban nem szabad súlyosbodnia - mondta Paolo Gentiloni ügyvivő kormányfő a Rómában szombaton tartott sajtónyilatkozatában. 

    Paolo Gentiloni indokoltnak nevezte a katonai műveletet, hangsúlyozva, hogy "annak, ami történt, korlátozottnak kell maradnia (...) nem ez az ideje a helyzet súlyosbításának". "Ez a vegyi fegyverek betiltásának az ideje" - tette hozzá az olasz ügyvivő kormányfő. 
    Kijelentette, hogy Olaszország nem vállalt aktív szerepet a beavatkozásban, de logisztikai támaszt nyújtott a szövetségeseknek, elsősorban az Egyesült Államoknak. Hangsúlyozta, hogy olaszországi támaszpontokról azonban nem indult közvetlen támadás Szíria területére. 
    Megjegyezte, hogy Olaszország a szíriai konfliktus kezdete óta a párbeszédet szorgalmazza az erő alkalmazása helyett. Paolo Gentiloni szerint nincs túl késő a szíriai válsághelyzet megoldására. 
    Matteo Salvini, a jobboldali Liga vezetője közösségi oldalán "borzalmas tévedésnek" nevezte a szíriai légicsapásokat. Azt írta, Olaszország ne vállaljon bűnrészességet a katonai műveletekben. Matteo Salvini korábbi bejegyzése szerint, ha ő lesz Olaszország miniszterelnöke, a Moszkva és a NATO közötti közeledésért fog tenni.