Emma napja van. | 2024.04.19

Brüsszelben tárgyal hétfőn Soros György

2018-04-13 16:30:00

Soros György jövő hétfőn Brüsszelben megbeszélést folytat Frans Timmermansszal, az Európai Bizottság első alelnökével - közölte Margarítisz Szkínász, az Európai Bizottság (EB) szóvivője a brüsszeli testület szokásos déli sajtótájékoztatóján pénteken.

    Szkínasz újságírói kérdésre hangsúlyozta: mint ismeretes, Soros és Timmermans nagyon régóta ismerik egymást, és rendszeresen folytatnak egyeztetéseket az Európai Uniót érintő témák széles köréről.
    Az eszmecserék egyebek mellett arra adnak lehetőséget, hogy megbeszéljék, hogyan lehetséges összetartani az uniós tagországokat.
    A holland, szociáldemokrata politikus február elején újságírói kérdésre válaszolva közölte: a Soros Györggyel folytatott, mintegy húsz éve tartó együttműködés előremutató. A megbeszéléseken hangsúlyt kap a jogállamiság, a nyitott társadalmak, a demokrácia melletti határozott elkötelezettség, valamint az, hogyan lehet megerősíteni Európa egységét. Aláhúzta: ez nagy feladat, és Soros György is Európa megosztottságának felszámolása mellett kötelezte el magát.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
MTI hírfelhasználó