Gedeon napja van. | 2024.03.28

Hivatali vesztegetés elfogadása miatt vádat emeltek egy pénzügyőr ellen

2018-04-10 13:44:00

Hivatali vesztegetés elfogadása miatt vádat emelt a Budapesti Nyomozó Ügyészség kedden egy pénzügyőr ellen, aki két költségvetési csalással gyanúsított embernek segített elkerülni a felelősségre vonást 2015-ben és 2016-ban - közölte a fővárosi főügyész az MTI-vel.

    Ibolya Tibor a közleményben tudatta: az elsőrendű vádlott, a 44 éves pénzügyőr a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozójaként dolgozott, amikor az első esetben egy Jász-Nagykun-Szolnok megyei város dohányboltjának üzemeltetője, a másodrendű vádlott azt kérte tőle, hogy nézzen utána egy ismerőse, a harmadrendű vádlott büntető ügyének. 
    A segítségért cserébe azt ajánlotta, hogy eltekint a nyomozó nála felhalmozott 300 ezer forintos tartozásától - tette hozzá.
    A nyomozó a kérést teljesítette, a NAV adatbázisából a bűnügyre vonatkozó adatokat lekérte, és átadta a bolt üzemeltetőjének, aki azt a "bűnügyi tanácsokkal" együtt továbbította ismerősének. A másodrendű vádlott az információ közvetítéséért azt kérte ismerősétől, hogy áron felül vegyen meg tőle egy autót.
    A vádirat szerint a második esetben a pénzügyőrt az általa vizsgált, több százmillió forintos adóhiány miatti bűnügy gyanúsítottja, a negyedrendű vádlott vette rá arra, hogy közölje a tervezett nyomozás részleteit, a további gyanúsítottak körét, valamint árulja el, ki volt az, aki terhelő vallomást tett rá.
    A nyomozó az információkat a negyedrendű vádlottnak közvetlenül, vagy a negyedrendű vádlott édesapján keresztül közvetve adta át.
    A négy vádlott ügye a Fővárosi Törvényszéken folytatódik - olvasható a közleményben.