Emma napja van. | 2024.04.19

Zuckerberg: a Facebook több mint kétmilliárd felhasználójának adataihoz férhettek hozzá

2018-04-05 14:30:00

Mark 

Zuckerberg, a Facebook közösségi oldal alapítója és elnök-vezérigazgatója szerint több mint kétmilliárd Facebook-profilhoz férhettek hozzá illetéktelenül és a felhasználók tudta és engedélye nélkül.  

    Zuckerberg szerda kora este, újságírókkal tartott telefonkonferencián ismertette a sajtót is meglepő adatot.
    "Mi idealista és optimista vállalat vagyunk és az első évtizedben valójában csak azokra a jó dolgokra figyeltünk, amelyek az emberek összehozásából fakadnak" - fogalmazott Zuckerberg. Majd hozzátette: "most már világos, hogy nem figyeltünk eléggé a visszaélések megelőzésére és arra, hogy az emberek hogyan használhatják fel ártalmas célokra is ezeket az eszközöket".     A Facebook-alapító nyilatkozata része volt a közösségi portál szerdai, szélesebb körű beismerésének, amikor a cég közzétette, hogy milyen mértékben és milyen módokon használták fel a profilokat akár egyszerű fejlesztők, akár rossz szándékú adathalászok. Mike Schroepfer, a cég technológiáért felelős vezetője szerdán délelőtt mikroblog-bejegyzésben hozta nyilvánosságra, hogy a brit-amerikai Cambridge Analytica nem 50 millió, hanem 87 millió Facebook-profil adatait szerezte meg, s ebből 71 millió  felhasználó volt amerikai. Christopher Wylie, a Facebook egyik volt kutatója - aki az egész adatlopási ügyet kirobbantotta - Twitter-bejegyzésben reagált, s közölte, hogy a Cambridge Analytica még 87 millió felhasználóénál is több profilt dolgozott fel.         A Cambridge Analytica pszichológiai profilt állított össze az egyes felhasználók adataiból, s ennek segítségével célzott üzeneteket lehetett küldeni a felhasználónak, befolyásolva ezzel a választói viselkedést. A Facebook a múlt hónapban kitiltotta a brit-amerikai céget az oldalról. 
    A szerdán nyilvánosságra került újabb információk nagy visszhangot keltettek a kongresszusban is, ahol a törvényhozók a jövő héten hallgatják meg Zuckerberget. "Minél többet tudunk meg erről az ügyről, annál nyilvánvalóbbá válik, hogy olyan lavináról van szó, amely a legbecsesebb amerikai értékek egyikét, a magánélethez való jogot sértette meg" - fogalmazott újságíróknak Ed Markey, demokrata párti szenátor, a felsőház kereskedelmi bizottságának tagja. Ez a bizottság hallgatja meg a jövő héten Zuckerberget.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
MTI hírfelhasználó