Emma napja van. | 2024.04.19

Nézőpont: a bizonytalan szavazók közül is sokan támogatják Orbán Viktort 

2018-04-04 11:15:00

A bizonytalan választók közül is sokan újraválasztanák Orbán Viktor jelenlegi miniszterelnököt, mert azt látják, hogy ő az egyetlen, aki kiáll Magyarországért - mondta a Nézőpont Intézet kutatási igazgatója szerdán az M1 aktuális csatornán.

    Nagy Dániel azt mondta, Orbán Viktor népszerűsége folyamatosan nő, és ez nem független a bevándorláspolitikától.
    Az elemző Vona Gáborról, a Jobbik miniszterelnök-jelöltjéről azt mondta, 2015-ben még relatív népszerű volt, most viszont saját pártjánál is népszerűtlenebb, mert nem minden Jobbik-támogató áll ki mellette.
    A Demokratikus Koalíció (DK) szavazói pedig már tudják, hogy az ő jelöltjük valójában Karácsony Gergely, így Gyurcsány Ferenc helyett inkább az MSZP-Párbeszéd jelöltjét támogatják - tette hozzá.
    A Nézőpont Intézet március 19-23. között készült felmérése szerint a teljes felnőtt népesség 50 százaléka választaná ismét miniszterelnöknek Orbán Viktort. Karácsony Gergelyt 13 százalék, Szél Bernadettet, az LMP jelöltjét nyolc százalék, Vona Gábort hét százalék, Gyurcsány Ferencet három százalék, Fodor Gábort, a Liberálisok elnökét és Fekete-Győr Andrást, a Momentum elnökét pedig egyaránt egy százalék támogatja.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
08:59
- Mezőgazdasági gépbe szorult világháborús gránátot hatástalanítottak a tűzszerészek
MTI hírfelhasználó