Auguszta napja van. | 2024.03.29

Vona ciki vagy cuki?

2018-03-25 10:59:00

Vona Gábor 2007 – ben kapott előszőr országos figyelmet, amikor a hírhedt Magyar Gárda első elnöke lett. A gárda célkitűzése a magyarság fizikai, lelki és szellemi védelme volt, bár ezt út közben elfelejtették, és inkább a cigánysággal kapcsolatos megnyilvánulásaikkal váltottak ki éles vitákat. A gárda élete emiatt nem is volt hosszú, a bíróság 2009 nyarán feloszlatta. Ennek ellenére a Jobbiknak a 2010-es választási programjukban sikerült egy – egy részt áldozniuk a gyűlöletkeltés oltárán.

A választásokon a 199 fős országgyűlésből 47 – en képviselték a jobbikot (12%). Vona már akkor kijelentette, hogy a magyarok kétharmada jobbikos csak ők sem tudnak róla. 2012-re a Jobbik elért arra a pontra, hogy a hazai kisebbség elleni kártyáit kijátszotta, ezért teljes erővel fordult a zsidóság ellen.

2012-ben Magyarországtól volt hangos a világsajtó, ha rasszizmusról, antiszemitizmusról volt szó, amit a jobbik és a hozzájuk köthető radikális csoportok térnyeréséhez volt köthető. Ebben az évben több újságírót is támadás ért, illetve zsidó vallású magyar állampolgárokat. Véletlen lenne, hogy a jobbik zsidóság ellenes megnyilvánulásai ebben az évben sokasodtak meg?

"Pont itt lenne az ideje egy ilyen konfliktus kapcsán annak, hogy felmérjük azt, hogy az itt élő, és különösen a magyar Országgyűlésben és a magyar kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára".
(Gyöngyös Márton 2012. 11. 26.)

2012 év végén Gyöngyösi Márton kezdeményezni kívánta, hogy kerüljön összeírásra a kormány és a parlament zsidó származású tagjai. Felszólalása nemzetközi felháborodást váltott ki, amely ellen nyílt levélben tiltakozott az Európai Parlament két alelnöke mellett 150 külföldi politikus is.

A 2014-es választásokon a párt még mindig élesen harcolt a kisebbség ellen, 84 oldalas programjukból minden oldalon átlagban másfélszer szerepel a „cigány” szó. Vona jóslata elmaradt, és összesen 23 főt sikerül a pártnak a parlamentbe juttatni.

Lehet a Jobbikos miniszterelnök jelölt ekkor döbbent rá, hogy bölcsész karon nem jóslást tanítanak, és minden erejét összeszedve elérkezettnek látta a pálfordulás – Vonafordulás – idejét. Szakított randikális nézeteivel, mind Vona, mint pártja és hírtelen a világ fekete – fehér helyett a szivárvány minden színével kezdett ragyogni, a szó átvitt értelmében is, hiszen a Vonafordulás előtt 2011 – 2015 között a napjainkban már a szeretet és tolerancia jegyében tündöklő párt erejéből az elszánt zsidó és cigány gyűlölet mellett telt arra is, hogy a homuszexuális magyar állampolgárok ellen is provokációt keltsen.

De mind ez már a múlté, hiszen a morálisan és erkölcsileg megváltozott párt már szeretettel várja szavazó bázisában azokat az embereket, akik ellen hosszú éveken keresztül gyűlölethadjáratot folytatott. Új programjukban már a cigányságra is csak négyszer tesznek említést, helyette a kormánypártra koncentrálnak.

Elgondolkodtató, hogy a ciki Vona fordulat után mi fog következni, a cuki Vona? Aki 2019 – től az általuk sokáig szidott melegfelvonulást fogja szervezni? Esetleg megalakítja a Szivárvány Gárdát, ahol bőrtanga lesz az egyenruha, és csillámpónik fognak szivárványt böffenteni az új boldog emberek felé, ahol a GDP alapja a boldogság lesz?

Minden esetre a párt pálfordulata után, olyan lenne rájuk bízni egy ország kormányzását, mintha a klu klux klán tagjait rózsaszín pandáknak öltöztetnénk, és rájuk bíznánk egy ovis csoportot. Látszólag csak kedves pandáknak öltözött óvóbácsik de vajon a felszín alatt a belső ideológia megváltozna?
(Do.)