Auguszta napja van. | 2024.03.29

Hidvéghi: az ellenzék bevándorlókat telepítene az üres lakásokba

2018-03-16 15:57:00

Ha Soros György jelöltjei nyernek a választásokon április 8-án, akkor megkezdik a bevándorlók betelepítését az üresen álló lakásokba - jelentette ki a Fidesz kommunikációs igazgatója pénteken Szegeden.

    Hidvéghi Balázs sajtótájékoztatóján elmondta, Karácsony Gergely megbízásából Vágó Gábor már elkezdte összeírni a Magyarországon üresen álló lakásokat. "Ne legyen semmi kétségünk, hogy ha az ellenzék lehetőséghez jutna, akkor habozás nélkül megkezdené a betelepítéseket a választásokat követően" - tette hozzá.
    A politikus hangsúlyozta, különösen igaz ez egy olyan városban mint Szeged, amelyet egy közismerten bevándorláspárti baloldali politikus vezet.
    Megjegyezte, Karácsonyék már évekkel ezelőtt azt javasolták, hogy üres laktanyákba kellene a migránsokat beköltöztetni. Az üres laktanyák mellett beszéltek üres önkormányzati lakásokról, amelyek után sorra kerülnének a magántulajdonban lévő, üresen álló ingatlanok is - mondta. Ahogy erre voltak példák Németországban és más nyugat-európai államokban is, ahol a tömeges migráció miatt helyet kellett csinálni a bevándorlóknak - fejtette ki Hidvéghi Balázs.
    Ugyanez történne Magyarországon is, ahol a fővárost követően a nagy vidéki városok kerülnének sorra. Így Szeged is ki van téve ennek a veszélynek - mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója.
    Az Európai Bizottság még a nyár beköszönte előtt 10 ezer bevándorlót akar Magyarországra küldeni, Soros György jelöltjei pedig készen állnának arra, hogy végrehajtsák ezt - mondta a politikus, hozzátéve: "a választások tétje, hogy meg tudunk-e maradni saját országunkban saját magunk urainak vagy nem, és bevándorlóország leszünk".
    Hidvéghi Balázs úgy fogalmazott, az ellenzék folyamatosan hazudik az embereknek. Tagadták azt, hogy létezne bevándorlás vagy kvóta, aztán a Soros-tervet, most, azt, hogy a kerítéssel bármit csinálnának, de meg kell nézni, hogyan szavaztak erről Magyarországon vagy az Európai Parlamentben. Botka László Szeged polgármestere, amikor miniszterelnök-jelölt lett elmondta, azon lesz, hogy minél hamarabb le lehessen bontani a kerítést - tette hozzá a fideszes politikus.
    B. Nagy László (Fidesz) országgyűlési képviselő közölte, Szegeden látszanak annak előjelei, hogy ha a választásokat követően esetleg bevándorláspárti kormány alakulna megindulna a betelepítés. Egyetemistákkal szondázzák a lakosságot különböző felmérések keretein belül, a kérdések jó része pedig arra vonatkozik, ki milyen bevándorlóval tudná elképzelni az életet Szegeden.
    Bartók Csaba (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő-jelölt elmondta, az elmúlt hetekben több ezer szegedi és környékbeli háztartásban találkozott az ott lakókkal. Egyértelműen tapasztalható volt az emberek körében a brüsszeli terv és a migrációs helyzet okozta aggodalom. Mindenkit félelemmel tölt el a brüsszeli kvóta, amely évente 10 ezer embert jelent, de az idő előrehaladtával ez a létszám megtöbbszöröződik és teljesen megváltoztatná a szegediek békés nyugodt életét - mondta.