Csongor napja van. | 2024.04.16

Jövő keddre összehívta a nemzetbiztonsági bizottságot a testület elnöke

2018-03-13 19:20:00

Jövő keddre összehívta a nemzetbiztonsági bizottságot Molnár Zsolt, a testület elnöke.

    A szocialista Molnár Zsolt kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a nemzetbiztonsági bizottságnak tisztáznia kell a sajtóban megjelent, Kósa Lajos, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter kötvényjegyzésével kapcsolatos állításokat.
    Emellett a nemzetbiztonsági bizottság elnöke szerint azt is vizsgálni kell: történt-e "visszaélés, kémkedés" Hódmezővásárhely nemrég megválasztott polgármesterének, a független Márki-Zay Péter és családjának sérelmére.
    Múlt héten jelentek meg sajtóhírek arról, hogy Hódmezővásárhely nemrég megválasztott polgármesterének számítógépére valaki olyan kémprogramot telepített, amivel minden számítógépes tevékenységet nyomon tud követni.
    Kedden a Magyar Nemzet egy a birtokába került közjegyzői okirat alapján azt írta: Kósa Lajos négymilliárd-háromszázötvenhárommillió euró felett rendelkezhetett. A Tóth Ádám közjegyzői irodájában készült dokumentumból az derül ki, hogy a fideszes politikus 2013. január 28-án kötött szerződést a megbízójával, és a több mint 1300 milliárd forintnyi összeget az FHB-nál helyezték el, s a megbízó felruházta Kósa Lajost, hogy a "megbízó helyett és annak képviseletében a jelzett összegből magyar államkötvényeket vásároljon", és azokat a "megbízó nevén vezetett befektetési számlán elhelyezze" - írja a lap.
    Kósa Lajos keddi sajtótájékoztatón ezzel kapcsolatban úgy reagált: "igazi szélhámosság, kamutörténet". Leszögezte: "soha senkinek nem vettem állampapírt és soha senkitől nem fogadtam el pénzt".
    Molnár Zsolt az elmúlt időszakban többször is összehívta a nemzetbiztonsági bizottságot, de határozatképtelenség miatt nem tudtak mindig ülést tartani. Legutóbb február 28-án ülésezett a testület, de akkori is vita alakult ki a napirendről Németh Szilárd, a testület fideszes alelnöke és Molnár Zsolt MSZP-s bizottsági elnök között.
    Németh Szilárd akkor az ülés után azt mondta: a tavaszi ülésszak utolsó nemzetbiztonsági bizottsági ülésén vettek részt, s az általa javasolt napirend nyomán el tudták végezni azt a munkát, amelyet a jogszabályok, az Országgyűlés házszabálya a testület hatáskörébe utal.