Auguszta napja van. | 2024.03.29

Már több mint ötven Szeviép-károsult benyújtotta igénybejelentését

2018-03-13 13:59:00

A Szeviép Zrt. több mint ötven kifizetetlen alvállalkozója nyújtotta már be igénybejelentését a kárrendezésre - közölte Szabó Bálint kedden Mórahalmon.

    Az alvállalkozók egy részét képviselő Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője a mórahalmi kormányablak előtt tartott sajtótájékoztatóján emlékeztetett, egy hete jelent meg a kárrendezéséről szóló kormányrendelet, amely lehetővé teszi, hogy az érintettek nyolc év után megkaphassák tisztességesen elvégzett munkájuk ellenértékét.
    A jogász bízik abban, hogy a szükséges dokumentumok benyújtását követően a hónap második felében megtörténik az alvállalkozók kifizetése is. A 106 még működő alvállalkozó kárrendezésre mintegy 3 milliárd forint állami forrás szükséges.
    Juhász Tünde Csongrád megyei kormánymegbízott közölte, az igénybejelentések az ország bármelyik kormányablakában benyújthatók március 31-ig.
    A kormányhivatalok a dokumentumok ellenőrzését követően elkészítik a támogatási okiratot, a kifizetést pedig a Magyar Államkincstár teljesíti - tudatta a szakember.
    A kormányrendelet szerint a méltányosságon alapuló kárrendezésben azok a mikro-, kis- és középvállalkozások részesülhetnek, amelyeknek az építőipari cég felszámolási eljárásában nyilvántartásba vett vagy a felszámoló által igazoltan behajthatatlan követelése, a büntetőeljárásban bejelentett polgári jogi igénye, illetve olyan követelése van, amelynek érvényesítése érdekében polgári eljárás folyik.
    Nem jogosult a kárrendezésre a Szeviép Zrt. kapcsolt vállalkozása, valamint pénzügyi intézmény és pénzforgalmi szolgáltató.
    A kárrendezés maximális mértéke a csekély összegű támogatásokra vonatkozó uniós rendelet alapján nem haladhatja meg a 200 ezer, közúti árufuvarozást végző vállalkozás esetében a 100 ezer eurót.
    A károsultakat megillető követelés a kárrendezési összeg és járulékai erejéig a magyar államra száll át.
    A Szeviep Zrt. 2009. április 18-án vált fizetésképtelenné, majd az eredménytelen csődeljárást követően a bíróság 2010. augusztus 13-án rendelte el a cég felszámolását. A rendelkezésre álló határidőn belül 490 hitelező 5,87 milliárd forint igényt jelentett be.
    A Szeviep Zrt. három egykori vezetője ellen csődbűntett minősített esete miatt indult eljárás a Szegedi Járásbíróság előtt. A vádirat szerint a cégvezetők döntése alapján a vállalkozás vezetőinek döntése alapján rendszeresen és nagy összegben nyújtottak kölcsönöket az ésszerű gazdálkodás követelményeivel ellentétes módon a teljes egészben, vagy részben a Zrt. tulajdonában álló gazdasági társaságoknak, illetve magánszemélyeknek, sportszervezeteknek.