Auguszta napja van. | 2024.03.29

Kurd terroristák támadhattak Németországban török intézményekre

2018-03-13 12:30:00

A terrorszervezetként nyilvántartott Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) akciója lehet a németországi török intézmények elleni támadássorozat, az indíték pedig a török hadsereg szíriai hadművelete lehet - írta kedden a Der Tagesspiegel című német lap biztonsági forrásokra hivatkozva.

    A lap szerint német biztonsági források úgy látják, hogy a PKK a kurdok lakta északnyugat-szíriai Afrínnál indított török hadművelet miatt változtat németországi stratégiáján, a korábban főleg elrejtőzésre és a kurd nemzet autonómiájáért folytatott küzdelem fáradalmainak kipihenésére használt országban egyre inkább a harcias fellépés felé fordul. 
    Ennek a váltásnak a megnyilvánulása lehet az Olajág nevű török hadművelet januári kezdete óta szervezett törökellenes tüntetések és erőszakos incidensek sora. A Der Tagesspiegelnek nyilatkozó források szerint meglehet, hogy a zavargásba torkolló megmozdulások és merényletek hulláma tovább emelkedik, és még inkább elmérgesedik a helyzet, mert bekapcsolódnak a PKK-val rokonszenvező német szélsőbaloldali csoportosulások.
    Az erőszak azért jelenhetett meg, mert sok németországi kurdot erősen bánt, hogy békés megmozdulásaiknak nincs foganatja. Tovább fokozhatta dühüket, hogy kiderült, a török hadsereg Leopard típusú német harckocsikat vet be a kurdok elleni szíriai műveletben - írta a Der Tagesspiegel, kiemelve, hogy a PKK hívei Recep Tayyip Erdogan török elnök rendszerének támogatásával vádolják a német szövetségi kormányt.
    Az Olajág hadművelet január 20-i kezdete óta megrongáltak vagy felgyújtottak több németországi mecsetet, amelyek a török állami vallásügyi hivatallal (Diyanet) szoros kapcsolatban álló németországi Török Iszlamista Vallási Intézmények Uniójának (Ditib) hálózatához tartoznak, és gyújtogatásos támadást hajtottak végre több török kulturális intézmény ellen is.
    A PKK-t 1993 óta tartják nyilván terrorszervezetként Németországban, híveinek száma a legutóbbi, 2017-es becslések szerint 14 500 körül lehet.
     Németországban nagyjából 1-1,2 millió kurd él, ők alkotják a második legnagyobb nemzetiségi csoportot a 82 milliós országban. Az első helyen a nagyjából 3 milliós török közösség áll. 
    Törökország az Olajág hadművelettel új frontot nyitott a 2011-ben kezdődött szíriai polgárháborúban. Ankara célja, hogy a kurdok visszaszorításával úgynevezett biztonságos zónát alakítson ki a határvidéken mintegy 30 kilométeres mélységben. A török hadsereg vezérkarának keddi közleménye szerint körbezárták Afrín városát.