Auguszta napja van. | 2024.03.29

Fidesz: távozzon Hadházy Ákos a közéletből! 

2018-03-10 16:59:00

A közéletből való távozásra szólította fel Hadházy Ákost, az LMP társelnökét a Fidesz szombaton. 

    Puskás Imre, a nagyobbik kormánypárt szóvivője budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: Hadházy Ákos korábban az igazság bajnokaként tüntette fel magát, de ez a máz az elmúlt napokban lehullott róla. Mostanra mindenki számára ismertté vált, hogyan bánt el egy idős szomszédjával, hogy lakását megszerezze, és egy három lakásból álló társasház kizárólagos tulajdonosa legyen. 
    A kormánypárti politikus azt mondta, hogy először tartási szerződést ajánlott szomszédjának, aki ezt nem fogadta el, s ekkor keményebb eszközökhöz folyamodott az LMP társelnöke.
    Először elzárta az idős ember ivóvizét, akinek az udvarról kellett vizet vinnie, fürdeni a város szociális intézményébe kellett járnia - tette hozzá. 
    Ezután Hadházy Ákos félmillió forintot követelt az idős embertől, akinek 70 ezer forintos nyugdíja volt, azon a címen, hogy felújíttatta a társasház tetőszerkezetét.
    Ezt nem tudta megfizetni, ekkor az LMP-s politikus bírósághoz fordult, és keresetében az idős ember ingatlanának árverezését kérte. A bíróság döntése arról szólt, hogy 25 ezer forintot kell fizetnie az idős embernek Hadházy Ákos részére - mondta Puskás Imre.
    Bizonyára az LMP társelnökének nagy szüksége volt erre a pénzre, hogy luxus hobbijának, a repülésnek élni tudjon - jegyezte meg. Hozzátette: az idős ember így tűzifára, gyógyszerre is alig tudott költeni. 
    Puskás Imre közlése szerint az idős ember néhány napja a szekszárdi kórházban elhunyt. 
    A kormánypárti politikus azt mondta: Hadházy Ákosnak el kell számolnia a lelkiismeretével, így nem lehet emberekkel viselkedni, különösen egy parlamenti politikusnak.
    Felszólította Hadházy Ákost, távozzon a közéletből, az egyéni és listás jelöltségtől is lépjen vissza.  
    Arról, hogy az ajánlások gyűjtése lezárult, de a Fidesz standjai még mindig az utcán vannak, a politikus azt mondta: a választási kampány a választásig tart, s teljesen természetes, hogy igyekeznek minden választóval találkozni. A standok erre kiváló lehetőséget kínálnak - közölte.
    Arra, hogy Szigetvári Viktor (Együtt) Semjén Zsolt ellen vagyonosodási vizsgálatot kezdeményez, illetve Karácsony Gergely (Párbeszéd) szerint Semjén Zsolt beismerte, hogy a vagyonnyilatkozata alapján nem tudna luxusvadászatokra járni, úgy reagált: alig látható szervezetek vezetőiről van szó. Érthető, hogy választási kampányban igyekeznek olyan állításokat tenni, amivel valamennyire láthatóvá válnak. Ez a próbálkozás elég kétségbeesettnek látszik - jegyezte meg.
    Hozzátette: a kereszténydemokrata politikus szeret vadászni, s ezt büszkén vállalta az elmúlt években, ahogy azt is tudni lehet, ennek a szenvedélyének szokott külföldön hódolni. Minden egyéb állítás a kitaláció kategóriájába tartozik - rögzítette. 
    Az esetleges ellenzéki együttműködésről, az erről szóló alku nyilvános voltát firtató kérdésre, azt mondta: a választóknak tudniuk kell, ha valakire a voksukat adják, mit várhatnak. Szerinte ugyanakkor az emberek pontosan látják, az ellenzék térfelén mi történik, látják, hogy teljesen elvtelen alkukat kötnek. Ennek egyenes következménye lenne, ha hatalomra kerülnének április 8-a után, akkor Magyarországnak egy zsarolható, gyenge és a betelepítést támogató, az országot bevándorló országgá tevő kormánya lenne - közölte Puskás Imre.