Andrea napja van. | 2024.04.18

Országosan több mint 45 ezer laptopot adnak át a pedagógusoknak

2018-03-08 18:34:11

Megkezdődött annak a több mint 45 ezer laptopnak az átadása, amelyet a digitális kompetencia fejlesztését célzó, európai uniós támogatásból megvalósuló projekt keretében kapnak meg a pedagógusok. 

    Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára Kecskeméten az első 51 laptop átadásán az eszközhasználat biztosításán túl fontosnak nevezte azt is, hogy a pedagógusok megfelelő tudás birtokában használhassák a számítógépeket. Erre szintén kiemelt figyelmet fordítanak a 45 milliárd keretösszegű projekt keretében - tette hozzá.
    Kiemelte: a tervek szerint jövő szeptembertől 22 ezer ötödikes diák a tankönyvek digitális változatával feltöltött tableteket kap majd. Mintegy 90 milliárd forintot költenek továbbá az iskolák épített infrastruktúrájának fejlesztésére. Ebből a keretből messze a legnagyobb projektösszeget éppen Bács-Kiskun megye nyerte el, hiszen több mint 11 milliárd forintot fordíthatnak oktatási intézményeik korszerűsítésére - emelte ki az államtitkár.
    Palkovics László szerint ilyen mértékű iskolafejlesztési program Magyarországon a rendszerváltás óta nem volt. Hangsúlyozta: az a tudás, amivel kikerülnek a gyermekek az iskolából, abban a pillanatban még alkalmazható, de a gyorsan változó világban hamar elévül. Éppen ezért az új ismeretek megszerzése folyamatos tanulást igényel, a tanultak alkalmazásának átadása során pedig ma már elengedhetetlen a digitális környezet. 
    Solti Péter, a Klebelsberg Központ elnöke elmondta: a Kecskeméti Tankerületi Központ területén 62 iskolában több mint 1300 laptopot adnak át a pedagógusoknak a következő hetekben és megszervezik az eszközhasználatot biztosító továbbképzést is. 
    Fontos célnak nevezte, hogy az iskolák megfelelő sávszélességű internettel és wi-fi-vel is rendelkezzenek. Ennek Budapesten és Pest megyén túl az ország teljes területén történő megvalósítását szintén biztosítja a projekt. 
    Az informatikai fejlesztés kapcsán megjegyezte: a tervek szerint 5000 projektort és 3000 interaktív panelt is kiosztanak az iskoláknak. A következő években az intézményeket és a tantestületeket azonban abban is segíteni kell, hogy az eszközökhöz kapcsolódó ötleteik, jó gyakorlataik szintén támogatást nyerjenek - fogalmazott Solti Péter.