Auguszta napja van. | 2024.03.29

Börtönőrökre és rabtársaira támadt egy férfi a fővárosban

2018-03-07 11:59:00

Egy előzetes letartóztatását töltő 19 éves férfi háromszor támadt börtönőrökre és két fogvatartottat is bántalmazott a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetben, vádat emeltek ellene - közölte a Fővárosi Főügyészség szerdán az MTI-vel.

    A közlemény szerint a férfi még 2015-ben a börtön fürdőjében egy társával együtt - előzetes szóváltást követően - többször ököllel megütött egy másik fogvatartottat, majd az ütések miatt földre került sértettet több alkalommal megrúgták. Egy hónappal később a zárkatársával kezdett verekedni, őt is ököllel ütötte a fején és a testén. 
    Az őrök felszólították, hogy hagyja abba a bántalmazást és nyújtsa ki a kezét a zárkából a bilincseléshez, de a férfi nem engedelmeskedett; az őrök végül kikísérték a zárkából, de továbbra is erőszakos és agresszív volt, folyamatosan szidalmazta és fenyegette az őröket, valamint rugdosni próbálta őket. Az egyik törzsőrmestert a lépcsőház falának lökte, míg egy másik őrnek megrúgta a karját.
    A fenti eset után még két másik alkalommal támadott meg őröket az intézetben: egyiküket kísérés közben ütötte meg ököllel a fején, a másikat pedig a fürdőhelyiségben szintén arcon ütötte. 
    A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség az ügyben három rendbeli hivatalos személy elleni erőszak bűntette, valamint három rendbeli könnyű testi sértés vétsége miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra. 
    A 19 éves férfival - és fiatalkorú testvérével - szemben a Fővárosi Főügyészség pár hónappal ezelőtt szintén börtönőrök sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat. Az ügyészség indítványozta a fenti ügyek egyesítését, amely indítványnak a bíróság helyt adott.