Andrea napja van. | 2024.04.18

Fidesz: a baloldali szövetség a bevándorlás támogatásában ért egyet

2018-03-02 15:55:00

Az MSZP és a DK között létrejött baloldali szövetség a választások után egy dologban biztosan egyetért majd: a bevándorlási kvóták elfogadásában, a bevándorlás támogatásában - mondta Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.

    A politikus kijelentette: Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje nyilvánvalóan hazudott, amikor a kvóták elutasításáról nyilatkozott, hiszen emellett hangsúlyozottan közös európai megoldást szorgalmazott. Utóbbi azonban Gulyás Gergely szerint semmi mást nem jelentett eddig, mint a kötelező betelepítési kvótákat. 
     Felhívta a figyelmet arra is: a szocialista Bangóné Borbély Ildikó egy válaszából kiderül, hogy csak április 8. után árulja el, támogatja-e a kvótákat. Felidézte Gyurcsány Ferenc DK-elnök korábbi szavait is, aki "politikai öngyilkosságnak" nevezte, ha valaki kerítésbontásról beszél, és ő nem szeretne öngyilkos lenni. Vagyis nyíltan beszél arról, hogy nem hajlandó megmondani az igazságot - értékelte a szavakat Gulyás Gergely, aki szerint ebből egyértelmű: vélhetően semmit nem változott Gyurcsány Ferenc kerítésbontó szándéka.
    Kijelentette: már most egyértelműen kiolvasható a nyilatkozatokból, hogy ha a baloldali ellenzék hatalomra jutna, akkor a kerítést lebontaná, a bevándorlásnak szabad utat engedne, és bármilyen közös európai megoldást támogatna, beleértve a felső korlát nélküli betelepítést is.      
    Ezt a folyamatot nem szabad megengedni, továbbra is mindenkit meg kell állítani a határnál - szögezte le, de, mint mondta, a kormányoldal ebben a küzdelemben egyedül maradt. Rámutatott: Jávor Benedek az Európai Parlamentben, a Párbeszéd politikusaként számos alkalommal szavazott meg olyan határozatot, amely a felső korlát nélküli betelepítést támogatta. 
    Gulyás Gergely szólt arról is, az unió célja, hogy júniusig döntés szülessen a kötelező kvótákról. Felhívta a figyelmet arra a bolgár elnökségi előterjesztésre, amely akár 10 ezer bevándorló befogadására kötelezné Magyarországot. Vagyis a veszély és a fenyegetés minden korábbinál közvetlenebb és nagyobb. 
    Az ellenzéki térfélen esetlegesen létrejött összefogást firtató kérdésre úgy felelt: nem zárható ki, hogy létrejön egy összefogás a kommunista állampárt jogutódja és az általuk nácinak nevezett párt között, mivel semmilyen elv követése nem jellemző rájuk. 
    Kérdésre kijelentette: Gyurcsány Ferenc fészekrakó programjáról beszélt a miniszterelnök, amikor azt mondta, Miskolcon az emberek tudják, pontosan tapasztalták korábban, mi az a bevándorlás. Gulyás Gergely ezt azzal egészítette ki: Miskolcon azt tapasztalhatták meg az emberek, milyen az, amikor egy ilyen programmal visszaélve érkeznek oda sokan. Mint fogalmazott, a folyamat elképesztő együttélési válságot okozott. Arra a kérdésre, hogy cigány-magyar együttélésre gondol-e, azt felelte: arra is. 
    Az ENSZ határozat-tervezetére vonatkozó kérdésre azt felelte: mivel az ENSZ az egyetlen globális nemzetközi szervezet, döntései nem intézhetők el egy kézlegyintéssel, és még ha nem is kötelező érvényű a dokumentum, az a nyomásgyakorlás fontos eszköze, amely megtámogatná az unió hasonló döntését. Az ENSZ-tervezet a kormány álláspontjának antitézise - fűzte hozzá.
    Politikai döntésnek minősítette, hogy a nemzetbiztonsági bizottság fideszes tagjai nem tárgyalnak Soros Györgyöt érintő kérdésekről a testület ülésén, ha azon Szél Bernadett (LMP) is részt vesz, mivel az ellenzéki politikus korábban egy Soros György által támogatott szervezetnek dolgozott. Hozzátette ugyanakkor: nem vitatják az Alkotmányvédelmi Hivatal munkáját, amely a politikust átvilágította. 
    Kérdésre elmondta azt is: a Fidesz országjárása március 9-től a hónap végéig tat. Több mint 200 fórumon vesz részt mintegy negyven vezető politikusuk, képviselőjük. 
    Czeglédy Csaba választási indulásáról azt mondta: az felveti a mentelmi joggal visszaélés látszatát, de meg van annak az alkotmányos rendje, hogy a választási bizottság felfüggessze ezt a mentelmi jogot. Az ellenzéki politikus nyilatkozatát a védekezése részének tekintette, mondván, büntetőeljárásban a gyanúsítottnak nincs igazmondási kötelezettsége.