Auguszta napja van. | 2024.03.29

Franciaországban két terrortámadást hiúsítottak meg az év eleje óta

2018-02-25 16:49:00

Két terrortámadást hiúsítottak meg az év eleje óta Franciaországban: az egyiket egy nagy sportlétesítmény, a másikat pedig katonák ellen tervezték elkövetni - mondta vasárnap Gérard Collomb belügyminiszter.

    "Január 1. óta két olyan merénylettervet hiúsítottunk meg, amelyek nem voltak még teljesen kidolgozva" - mondta a tárcavezető az Europe1 kereskedelmi rádió és a CNews hírtelevízió közös műsorában. 
    Az egyik támadást az ország déli, a másikat pedig a nyugati részében akarták végrehajtani. 
    A merénylettervek miatt előállított gyanúsítottakat megfigyelés alatt tartották a hatóságok, és azóta mindketten börtönben vannak. 
    "Ezért (a megfigyelés miatt) tudtuk egyébként meghiúsítani (a terveket)" - hangsúlyozta a miniszter, de azt nem árulta el, hol vették őrizetbe a gyanúsítottakat és pontosan hol tervezték a merényleteket. 
    Egy nyomozáshoz közel álló forrás azt mondta a francia hírügynökségnek, hogy az egyik gyanúsított egy muzulmán hitre áttért francia állampolgár, aki megpróbált eljutni Szíriába, de azon is gondolkodott, hogy esetleg inkább Franciaországban lép akcióba egy sportlétesítmény ellen. 
    A másik támadást a fokozott terrorkészültség miatt járőröző katonák ellen akarta egy 33 éves férfi elkövetni, aki egy videóban esküt tett az Iszlám Állam dzsihadista szervezetnek. A dél-franciaországi Nimes közelében található otthonában a házkutatás során robbanószerkezet előállítására alkalmas eszközöket találtak a nyomozók - mondta a rendőrségi forrás. 
    A belügyminiszter az interjúban jelezte, hogy három mecsetet tartanak zárva az országban, a déli-franciaországi Marseille-ben és Aix-en-Provence-ban, valamint a Párizshoz közeli Sartrouville-ban, mert a terrorizmust dicsőítették.
    Hivatalos adatok szerint tavaly húsz terrortámadást hiúsítottak meg Franciaországban, és két támadást hajtottak végre az Iszlám Állam nevében, amelyekben hárman vesztették életüket. Az egyiket árpilis 20-án a párizsi Champs-Élysées sugárúton, ahol egy fegyveres egy rendőrt lőtt le, a másikat október 1-jén a marseille-i főpályaudvaron, ahol két fiatal nőtt leszúrt egy iszlamista.  
      Laurent Nunez, a titkosszolgálatok vezetője szerint a terrorfenyegetettséget Franciaországban jelenleg olyan emberek okozzák, akiket a hatóságok meggátoltak abban, hogy elutazzanak Szíriába vagy Irakba harcolni az iszlamisták oldalán. Ők minden előjel nélkül akcióba léphetnek. A 2015 januárban elkövetett kettős párizsi iszlamista támadás óta 241-en vesztették életüket dzsihadista merényletekben Franciaországban.