Auguszta napja van. | 2024.03.29

Egy húszéves fiatal énekes képviseli Ukrajnát az idei Eurovíziós Dalfesztiválon

2018-02-25 13:46:00

Kosztyantin Bocsarov, művésznevén Mélovin nyerte az Eurovíziós Dalfesztivál ukrajnai döntőjét angol nyelvű Under The Ladder (A létra alatt) című számával, így idén ő képviselheti hazáját a nemzetközi dalversenyen, Portugáliában.

     Az énekes - aki főként a fiatalabb korosztályok kedvence - 1997. április 11-én született a dél-ukrajnai Odesszában. 2015-ben vált ismertté, amikor megnyerte az X-Factor című énekes-tehetségkutató verseny ukrán verziójának hatodik évadát. 
    Már tavaly is indult az Eurovíziós Dalfesztiválon, akkor az ukrajnai döntőben a harmadik helyen végzett. 
    A szombat este megrendezett döntőben a szakmai zsűritől öt pontot kapott, a közönségszavazatok alapján viszont befutott az első helyre, maximális hat pontot szerezve. 
    2017-ben Kijevben rendezték meg a nemzetközi dalfesztivált, a krími tatár származású ukrán énekesnő Jamala (Dzsamala) nyerte az előző évi, Stockholmban megrendezett versenyt történelmi témájú 1944 című dalával. 
    Kijev eddig kétszer adhatott otthont a versenynek: korábban 2005-ben rendezték meg a dalfesztivált az ukrán fővárosban azután, hogy az előző évi versenyt Ruszlana Lizsicsko ukrán énekesnő nyerte Isztambulban. 
     Az ukrán résztvevők közül világszerte népszerűvé vált Andrij Danilko - művésznevén Verka Szegyucska - annak ellenére, hogy Dancing Lasha Tumbai című száma csak második helyezett lett a 2007-ben a helsinki Eurovíziós Dalfesztiválon.
    Idén az Eurovíziós Dalfesztivált - első alkalommal - a portugál fővárosban, Lisszabonban rendezik meg. A 10,5 millió lakosú ország azért lehet a 63. dalfesztivál házigazdája, mert Salvador Sobral portugál énekes nyerte meg tavaly májusban a kijevi versenyt Amar Pelos Dois című számával.