Auguszta napja van. | 2024.03.29

Csaknem 40 milliárd forint főösszeggel fogadták el Eger idei költségvetését

2018-02-23 17:10:00

A példátlan nagyságú fejlesztési forrásoknak köszönhetően 40 milliárd forintot közelítő bevételi és kiadási főösszeggel fogadta el a közgyűlés Eger idei költségvetését - jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján a megyeszékhely polgármestere.

    Habis László (Fidesz-KDNP) kiemelte: a hiánnyal idén sem kalkuláló büdzsét konstruktív vita után, csütörtökön fogadta el a testület. A tervezetben közel 3 milliárd forint központi támogatás és 8,3 milliárd forint saját bevétel mellett több mint 25 milliárd forintos felhalmozási - fejlesztésekre, beruházásokra vonatkozó - előirányzat is szerepelt - tette hozzá. A város 2018-as költségvetése így mintegy 16 milliárd forinttal haladja meg az előző évit.
    A részletekről szólva a polgármester kiemelte: az intézmények működési feltételei adottak, azokra 7,5 milliárd forintot szánnak.
    A büdzsében jelentős a bérfejlesztések hatása is: nőtt a köztisztviselők és a pedagógusok bére, ami a minimálbér és a garantált bérminimum emelkedésével együtt 155 millió forint pluszkiadást jelent. Ezt önerőből fedezik - közölte.
    Ambiciózusnak nevezte Habis László az önkormányzat adóbevételi tervét, amely több mint 100 millió forint növekménnyel számol tavalyhoz képest. Tájékoztatása szerint az idei költségvetés fejlesztési tartalékként újra számol a hitelfelvétel lehetőségével, a 400 millió forintos keret felhasználásával azonban a 2017-ben is csak részben lehívott forráshoz hasonlóan "mértéktartással bánnak".
    Szólt arról is, hogy a 13 igen szavazattal, két nem voks ellenében, három tartózkodás mellett elfogadott rendelet szerint az önkormányzat az előző évben fel nem használt tartalékokból, valamint többletbevételekből összesen több mint 400 millió forintra számíthat, miközben a büdzsé tartalékképzést is előirányoz.
    Habis László emlékeztetett: a folyamatban lévő uniós programok és a Modern városok programja keretében megvalósuló projektek mellett jelentős sportcélú fejlesztések is lesznek. A csaknem 2 milliárd forintból megújuló Bárány István uszodát várhatóan a nyáron átadják, a Kemény Ferenc Sportcsarnokban pedig a beruházás újabb ütemét valósítanák meg. Folytatódik továbbá az ősszel elkezdett, a város egészét érintő, egymilliárd forintos infrastruktúrafejlesztési program is - mondta a polgármester.