Gedeon napja van. | 2024.03.28

Fiatal Családosok Klubja: javul a demográfiai helyzet Magyarországon

2018-02-21 18:33:54

Javul a demográfiai helyzet Magyarországon, és ebben a kormány családpolitikai intézkedései nagy szerepet játszanak - közölte a Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) alapítója szerdán az MTI-vel.

    Király Nóra a közleményben kiemelte, hogy 2011 és 2015 között 1,23-ról 1,45-re emelkedett Magyarországon a termékenységi arányszám, amely azt mutatja, a szülőképes korú nők mekkora arányban vállalnak gyermeket.
    Az EU-s átlag ugyanakkor 0,01 pontos csökkenést mutat, kizárólag Lettországnak és Litvániának sikerült ebben a négy évben a magyarországihoz hasonló ütemben növelnie az arányszámot - tette hozzá az alapító, aki egyúttal Újbuda Fidesz-KDNP-s alpolgármestere.
    A szervezet szerint azonban - bár a tendencia kedvező - ezzel az adattal sem lehetünk teljesen elégedettek, hiszen ahhoz, hogy egy társadalom képes legyen önmagát reprodukálni, 2,1 pontos arányszámra van szükség. 
    Király Nóra kitért arra is, hogy amíg Magyarországon a nem EU-tagországok állampolgárai által világra hozott gyermekek aránya az összes születéshez képest 2015-ben csupán 0,5 százalék volt, addig Belgiumban 12, Németországban csaknem 13, Franciaországban pedig kis híján 14 százalék. 
    Elgondolkodtatónak nevezte azt az adatsort is, amely azt mutatja, hogy a 2013-2015-ben megszületett gyermekek hány százaléka unión kívüli állampolgár. Míg Magyarországon 3 százalékos születésiszám-növekedés mellett a nem EU-s tagországok állampolgárai által világra hozott gyermekek aránya az összes születéshez képest 16 százalékkal csökkent, addig Németországban 8 százalékos össznövekedés mellett 20 százalékkal nőtt - áll a szervezet közleményében.
    "Összességében megállapítható, hogy míg más országok bevándorlással kezelik a demográfiai problémáikat, kitéve magukat a párhuzamos társadalmak kialakulásának, kultúrájuk, életformájuk, identitásuk veszélyeztetésének, addig Magyarországon nő a születések száma, amiben a kormány családpolitikai intézkedései nagy szerepet játszanak" - közölte Király Nóra.
    Magyarország más európai és az OECD-országokkal való összehasonlításban kiemelkedően sok forrást biztosít családpolitikára - közölte Király Nóra, hozzátéve, hogy a Ficsak üdvözli a kormánynak a családok támogatását érintő kezdeményezéseit, döntéseit.