Gedeon napja van. | 2024.03.28

Az IMF a korrupcióellenes bíróságról szóló törvény elfogadását szabta a hitelfolyósítás feltételéül Ukrajnának

2018-02-19 14:44:00

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) az Ukrajnának folyósítandó következő hitelrészlet feltételéül szabta azt, hogy a kijevi parlament mihamarabb fogadjon el törvényt a korrupcióellenes bíróság felállításáról, beépítve abba az Európai Tanács Velencei Bizottságának ajánlásait - derült ki abból a közleményből, amelyet ukrán híradások szerint az IMF hétfőn tett közzé.

    Az IMF szakértői delegációja február 12. és 16. között tett újabb látogatást Kijevben, mások mellett Volodimir Hrojszman ukrán miniszterelnökkel is tárgyaltak.
    Látogatásukon szerzett tapasztalataik alapján sürgették még egyebek mellett, hogy Ukrajna folytassa a magkezdett nyugdíjreformot, fogadjon el törvényt a privatizációról, emelje meg a gáz fogyasztói árát összhangban a piaci árral, továbbá biztosítsa, hogy a 2018-as költségvetés hiánya ne haladja meg a bruttó hazai termék (GPD) 2,5 százalékát.
    A korrupcióellenes bíróság felállításáról Petro Porosenko elnök 2017. december 22-én nyújtott be törvényjavaslatot - kérve annak sürgősséggel történő tárgyalását -, az ukrán parlament azonban még mindig nem tűzte napirendre. Az IMF ráadásul kifogást emelt a tervezettel szemben, amely szerinte nem felel meg a Velencei Bizottság ajánlásának. A valutalap kifogása alapján a tervezet nem szavatolja a korrupcióellenes bírák kiválasztásának függetlenségét.
    Az IMF 2015 márciusában hagyott jóvá Ukrajnának egy négyéves, több részletben folyósítandó hitelprogramot. Az előirányzott összesen 17,5 milliárd dollárból Ukrajna eddig négy részletben 8,7 milliárd dollárt kapott meg - emlékezetett az UNIAN ukrán hírügynökség. A hitelprogram határideje 2019 márciusában jár le.
    Kijevben az ötödik részletet még tavaly év végén szerették volna megkapni, amit viszont egyelőre a reformok előrehaladásával, az ukrán fél által vállalt kötelezettségek teljesítésével elégedetlen IMF még mindig nem folyósított. Az ukrán pénzügyminisztérium abban bízik, hogy idén két további hitelrészletet kap az ország: az első negyedévben 1 milliárd, az év végéig pedig még egy másfél milliárd dolláros részletet. Ugyanakkor a jegybank és a pénzügyminisztérium is felvetette nemrég, hogy újabb kölcsönszerződésre lenne szükség az IMF-fel, mert a 2015-ös program hitelrészleteinek folyósítása rendre halasztódik, és ez veszélybe sodorja Ukrajna gazdasági stabilitását.
    A jegybank tájékoztatása alapján Ukrajna teljes tartozása az IMF felé 12,1 milliárd dollárt tesz ki, miközben az ország valutatartaléka a múlt hónap végén közölt adatok szerint 18,8 milliárd dollár volt.