Gedeon napja van. | 2024.03.28

Balog: nem csak egy pártszövetség győzelméről van szó, a tét nagyobb

2018-02-18 17:15:00

 

Nem csak egy pártszövetség győzelméről van szó, a tét nagyobb - hangoztatta az emberi erőforrások minisztere a kormányfő évértékelő beszéde előtt, vasárnap Budapesten, a Várkert Bazárban.

 

    Balog Zoltán - aki a rendezvényt szervező Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke is - úgy fogalmazott: "nem csak rólunk van szó, nem csak egy pártszövetség győzelméről, és nem kizárólag Magyarország győzelméről". A tét nagyobb, és a cél magasabb - fűzte hozzá.
    Emlékeztetett: egyesületük 1999 óta minden évben meghívja a polgári, keresztény, nemzeti közösség vezetőjét, hogy értékelje az évet. Most mégis különös jelentősége van ennek a találkozónak az előttük álló ötven nap miatt - mutatott rá Balog Zoltán, a parlamenti választási kampányra utalva. Megjegyezte azt is, hogy a küzdelem, amit "most folytatunk, nem csak április 8-ig tart".
    Felidézte Noé történetét, aki amikor elkezdte építeni a bárkát, voltak, akik kinevették, bolondnak tartották, s azt gondolták, biztos van valami a háttérben, amiről el akarja terelni a figyelmet, ahogy Julianus barátnak sem hitték el, hogy közeledik keletről a veszedelem. 
    Úgy fogalmazott: nincs, nem lehet könnyű élete annak, aki látja a közeledő bajt, és megpróbál ellene tenni, miközben mások élik világukat, és éppen azon gondolkodnak, hogyan "dobják fel" kicsit unalmassá vált életüket, például egy kis kulturális sokszínűséggel.
    Most sincs ez másként, közeledik, itt van egy nagy baj, amely kisebb-nagyobb bajokból áll össze, és bár egyre többen, de nem mindenki látja a lényeget, pedig "az életünkről, a jövőnkről, a családjainkról van szó" - mondta. 
    Ezt a magyarok, a közép-európaiak többsége látja, és Európa nyugati felén is egyre többen látják. S lehet, hogy a brüsszeli folyósokon még hátat fordítanak, ha magyarokat látnak, de például a bajor városokban, ha odaérkezik a magyar miniszterelnök, egyre többen szorítják meg biztatóan a kezét - hangsúlyozta Balog Zoltán.
    A kormányfő beszéde után Balog Zoltán arra kérte a jelenlévőket, aláírásukkal támogassák a Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezést (Minority SafePack). Ennek célja, hogy az Európai Unió jogi lépéseket tegyen a nemzeti és nyelvi kisebbségekhez tartozó emberek védelmének javítása, valamint az unió kulturális és nyelvi sokszínűségének megerősítése érdekében. A kezdeményezésben foglaltak megvalósításához április 3-ig az unió hét államából egymillió aláírásnak kell összegyűlnie.