Emma napja van. | 2024.04.19

Liu Shaolin Sándort kizárták az 1000 méter döntőjében

2018-02-17 17:40:00

Liu Shaolin Sándort kizárták a rövidpályás gyorskorcsolyázók 1000 méteres döntőjében, így összesítésben nyolcadik lett a phjongcshangi téli olimpia szombati napján.

    A táv magyar világkupagyőztese a legrosszabb, ötös pályáról indult, ennek ellenére a bemutatásnál ugyanolyan lazának tűnt, mint mindig. A rajtnál sem idegeskedett, nem próbált azonnal előre törni. A körök fogytával egyre fokozódott a tempó, de az MTK versenyzője továbbra is az utolsó helyen korcsolyázott. Úgy tűnt, egyszer-egyszer megpróbál előbbre kerülni, de sosem nyílt meg a hely számára.
    Amikor már csak két kör volt hátra, "begyújtotta a rakétákat", az egyik kanyar bejáratánál próbált belső ívre kerülni, de nem volt meg tisztán a pozíciója, elesett és elsodorta az egyik dél-koreait, aki honfitársával együtt földre került. Az aranyért így a szám 2016-os vb-ezüstérmese, a kanadai Samuel Girard és az amerikai John-Henry Krueger csatázott, aki a magyar színekben versenyző Cole William Krueger testvére. A papírformának megfelelően előbbi győzött, harmadikként pedig az esés után gyorsabban talpra álló Szeo Ji Ra ért célba.
    Az egy hete, 1500 méteren ötödik Liu Shaolint a kockázatos manőver miatt kizárták, így a B döntő végére, azaz nyolcadiknak sorolták be.
    Liu Shaolin Sándor azt modnta, nem gondolta volna, hogy ilyen könnyen jut a döntőbe, ahol ott követte el a legnagyobb hibát, hogy az első három körben, amikor még nem volt olyan gyors a tempó, nem ment előrébb. "Később már nem volt helyem előzni. A végén pedig hibáztam, nem kellett volna ütköznöm senkivel, jogos volt a kizárás" - értékelt Liu Shaolin, aki a dél-koreai játékokon először tűnt csalódottnak. Ezt pedig azzal magyarázta, hogy bár az 1500 és a váltó után harmadszor is döntőben szerepelt, most nagyon közel állt az éremszerzéshez, ami azonban nem jött össze.
    A magyar klasszist arról is faggatták, hogy hatással volt-e a versenyzésére, hogy a párja, a brit Elise Christie kicsúszott a női 1000 méter elődöntőjében és elsőre úgy tűnt, megsérült. De erre azt a választ adta, profi sportolóként ki tudta zárni ezt a körülményt, azóta pedig már váltottak néhány üzenetet és rendben van Christie is.
    (FOTÓ)

    Eredmények:
    Rövidpályás gyorskorcsolya, férfi 1000 méter, olimpiai bajnok:
    -----------------------------------------------------------
   Samuel Girard (Kanada) 1:24.650 perc
2. John-Henry Krueger (Egyesült Államok) 1:24.864
3. Szeo Ji Ra (Koreai Köztársaság) 1:31.619
...8. Liu Shaolin Sándor
    Liu Shaoangot kizárták a selejtezőben.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
08:59
- Mezőgazdasági gépbe szorult világháborús gránátot hatástalanítottak a tűzszerészek
MTI hírfelhasználó