Auguszta napja van. | 2024.03.29

Egy év alatt másfélszeresére nőtt a Huawei márkaértéke

2018-02-15 11:56:00

Több mint ötven százalékkal nőtt a Huawei márkaértéke egy év alatt a Brand Finance üzleti értékelő és stratégiai tanácsadó cég Global 500 2018 rangsorának értékelése szerint - tájékoztatta csütörtökön az MTI-t a Huawei Technologies Hungary Kft.

    A Huawei a 2018-as Global 500 rangsorban 38,046 milliárd dolláros márkaértékkel a 25. helyre került a 2017-es 40. helyezés után, amit 25,230 milliárd dolláros márkaértékkel ért el.
    A Huawei által elért közel 51 százalék az ötödik legnagyobb márkaérték-növekedés a lista első ötven helyén szereplő cég között. Az öt legnagyobb márkaérték-növekedést elérő cégből négy kínai volt.
    A 2018-as márkaérték-ranglistát az Amazon vezeti, a második helyen az Apple, a harmadikon pedig a Google áll. Tavaly a listát fordított rangsorban vezette a három cég, a Google állt az élen, az Amazon a harmadik helyen. A tíz legnagyobb márkaértékű cég közül egyébként nyolc amerikai.
    A ranglista negyedik helyén a Samsung áll, két helyezést javítva a 2017-es rangsorhoz képest. Az ötödik helyre a Facebook lépett előre a kilencedikről. A hatodik helyre az AT&T esett vissza a negyedikről, a hetedikre pedig a Microsoft az ötödikről, míg a nyolcadikra a Verizon a hetedikről, a kilencedikre a Walmart a nyolcadikról. 
    A lista első tíz helyezettje közé a tavalyihoz hasonlóan az idén is egyetlen kínai vállalat került be, az ICBC bank a tizedik helyre. A bank a 2017-eshez képest 24 százalékkal 59,189 milliárd dollárra növelte márkaértékét. 
    Miközben a 2017-es lista első ötven helyezettje között tíz kínai vállalat szerepelt, a 2018-as rangsorban már tizenöt.