Emma napja van. | 2024.04.19

A fellebbviteli bíróság jóváhagyta Jean-Marie Le Pen kizárását a francia Nemzeti Frontból, de tiszteletbeli elnökségét visszaállította

2018-02-09 14:18:00

Érvényesnek ítélte meg Jean-Marie Le Pennek, a francia Nemzeti Front (FN) korábbi elnökének kizárását a pártból pénteken a Párizshoz közeli Versailles fellebbviteli bírósága, tiszteletbeli elnöki státusát viszont helyreállította.

    A párt alapítóját azután zárták ki az FN-ből, hogy rasszista kijelentései miatt nyílt konfliktusba került a lányával, a pártot 2011 óta irányító Marine Le Pennel, aki 2015-ben személyesen kezdeményezte apja kizárását.
    Az igazságszólítás megerősítette Jean-Marie Le Pen kizárását, de úgy ítélte meg, hogy "az nincs hatással a tiszteletbeli elnöki minőségére", ami egyébként semmilyen végrehajtói vagy döntéshozói funkcióval nem jár, miután az FN alapszabályzata szerint nemcsak párttagok töltheti be ezt a tisztséget.
    A fellebbviteli bíróság ezzel megerősítette a nanterre-i legfelsőbb bíróság 2016 novemberi ítéletét, amely azt is kimondta: a pártalapító a jövőben is részt vehet a vezetőségi üléseken.
    "Ez nagyon nagy elégtétel" - mondta Lorrain de Saint Affrique, Le Pen egyik tanácsadója a BFM francia hírtelevíziónak.
    A fellebbviteli bíróság 25 ezer eurós kártérítés megfizetésére is kötelezte a FN-t, amiért a kizárása óta megtiltotta Le Pennek, hogy a tiszteletbeli elnökséggel járó funkcióját gyakorolhassa.
    Nem ez az első epizódja a Le Penek között több mint két éve folyó jogi csatározásnak. Marine Le Pen egyébként már kezdeményezte a tiszteltbeli elnöki funkció megszüntetését a január 23-i vezetőségi ülésen, amelyről a tagság a párt március 10-11-i kongresszusán szavaz majd.
    A 89 éves Jean-Marie Le Pen 1972-ben alapította a pártot és majdnem negyven éven át volt az elnöke, mielőtt 2011-ben átadta az irányítást lányának, aki azóta a Nemzeti Front politikájának szélesebb körű elfogadtatására törekszik. Ez a tavalyi elnökválasztásig sikeresnek is bizonyult, hiszen Marine Le Pen bejutott a második fordulóba, ott viszont 33 százalékos támogatottsággal alulmaradt Emmanuel Macronnal szemben.
    Jean-Marie Le Pen nem értett egyet a párt irányváltásával, s folyamatos provokációkkal nyílt háborút indított lánya ellen, aki ezért kizáratta a pártból.
    Marine Le Pen évek óta már nem rejtette véka alá, hogy azt szeretné, ha Jean-Marie Le Pen visszavonulna a politikától. Fegyelmit is indított apja ellen, amelynek közvetlen előzménye az az interjú volt, amely a Rivarol című szélsőjobboldali, antiszemita újságban jelent meg, s amelyben az idős politikus védelmébe vette Philippe Pétaint, a második világháború idején a nácikkal kollaboráló francia rendszer vezetőjét. Nem sokkal korábban Jean-Marie Le Pen azzal vonta magára a figyelmet, hogy egy interjúban megerősítette a nácik gázkamráiról már régebben is hangoztatott, bagatellizáló véleményét.
    A pártelnök végül 2015 nyarán felfüggesztette apja párttagságát, aki azonnal bírósághoz fordult, s most negyedik ízben nyert pert a párt ellen.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó