Auguszta napja van. | 2024.03.29

Törökországot bíráló állásfoglalást fogadott el az Európai Parlament

2018-02-08 16:41:00

Törökországban a hatóságok ürügyként használják fel a másfél évvel ezelőtti puccskísérletet az ellenzék ellehetetlenítésére, illetve a független sajtó és a civil társadalom korlátozására - áll az Európai Parlament (EP) csütörtökön elfogadott állásfoglalásában.

    A strasbourgi plenáris ülésen nagy többséggel megszavazott dokumentumban a képviselők mindenekelőtt ismételten elítélték a hatalomátvételi kísérletet, rámutatva, hogy Ankarának joga és kötelessége bíróság elé állítani a felelősöket, ez azonban nem szolgálhat ürügyként a túlkapásokra.
    Az EP súlyos aggodalmát fejezte ki a jogállamiság törökországi helyzetének folyamatos romlása, az igazságszolgáltatás függetlenségének csorbulása miatt, továbbá azok mielőbbi szabadon bocsátását sürgette, akiket jogszerű munkájuk végzéséért, a szabad véleménynyilvánítás és egyesülés jogának gyakorlásáért tartanak fogva.
    A képviselők elismerték, hogy a terroristák továbbra is közvetlen fenyegetést jelentenek Törökországra, de kiemelték, "a terrorizmus elleni harcot célzó, tág meghatározásokon alapuló jogszabályokat nem szabad a véleménynyilvánítási szabadság korlátozására felhasználni". Ennek kapcsán elítélték a szíriai török katonai beavatkozást bíráló újságírók, aktivisták, orvosok és mások közelmúltbeli letartóztatását.
    Mint írták, komoly aggodalomra ad okot a civil szervezetekkel szembeni erőszakos fellépés, illetve hogy a szükségállapot bevezetése óta már több mint 160 sajtóorgánumot zártak be rendeleti úton.
    A testület szerint a délkelet-törökországi helyzet is problémás, különösképpen ott, ahol kijárási tilalom van érvényben, aránytalanul nagy erőket vetettek be és kollektív büntetést alkalmaztak. Aláhúzták: aggasztó a keresztényeket és más vallási kisebbségeket sújtó megkülönböztetés erősödése is.
    A szövegben arra kérték Ankarát, hogy oldja fel a szükségállapotot, és biztosítson mindenki számára megfelelő jogorvoslatot és bírósági felülvizsgálatot.
    Az Európai Parlament tavaly a török uniós csatlakozási tárgyalások felfüggesztését sürgette a puccskísérletet követően bevezetett elnyomó intézkedések miatt.
    A törökországi hatalomátvételi kísérlet után átfogó tisztogatás kezdődött a fegyveres erők és a rendőrség soraiban, az igazságszolgáltatás berkeiben, valamint a közigazgatásban. Legalább 40 ezer embert bebörtönöztek, 130 ezret elbocsátottak vagy felfüggesztettek az állásából.