Tivadar napja van. | 2024.04.20

Sértő kijelentése miatt felmentették tisztségéből az Európai Parlament lengyel alelnökét

2018-02-07 15:40:00

Leváltották alelnöki tisztségéből Ryszard Czarneckit szerdán az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén, mert a lengyel kormánypárti politikus januárban a náci kollaboránsokhoz hasonlította egyik képviselőtársát, a lengyel ellenzéki Róza Thunt.

    Az EP házbizottságaként működő úgynevezett Elnökök Konferenciája a múlt héten kimondta, hogy a képviselő "súlyos kötelességszegést követett el", s ezért szavazásra bocsátották a kérdést. Leszögezték ugyanakkor: a döntés nem Lengyelország vagy Czarnecki frakciója, az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) ellen irányul.
    A javaslatot 447 igen szavazattal, 196 ellenében fogadták el. A felmentéshez a leadott voksok kétharmadára és az összes képviselő abszolút többségének támogatására volt szükség.
    A képviselőtestület felkérte az ECR-t, hogy állítson új jelöltet a posztra, akinek személyéről majd szavazhat az EP, amelynek 14 alelnöke van.
    Czarnecki képviselő marad, de nem lesz tagja az elnökségnek, nem képviselheti az elnök helyett az Európai Parlamentet, és nem vezethet majd üléseket.
    Az ülésteremben a szavazás előtt szórólapokat helyeztek ki, amelyeken Czarnecki látható, alatta pedig egy felirat: "Ma én vagyok soron, de holnap talán te leszel a következő". A szövegben az indítvány elutasítására vagy tartózkodására szólították fel a képviselőket, hangsúlyozva, hogy ezzel kiállnának a politikai pluralizmus és a szólásszabadság mellett, illetve a kettős mérce és a tagállamok belügyeibe való beavatkozás ellen.
    Brüsszelben óriási felháborodást váltott ki, amikor Ryszard Czarnecki januárban a náci kollaboránsokhoz hasonlította Róza Thun lengyel néppárti képviselőt, miután ez utóbbi bírálta a jelenlegi lengyel kormányt. Ryszard Czarneczkit a lengyel kormánypárt, a konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) színeiben választották meg EP-képviselővé. Pedro López de Pablo, az Európai Néppárt egyik szóvivője kiemelte, a szóban forgó kijelentéssel a politikus átlépett egy határt. Hasonlóan vélekedett Josef Weidenholzer, a szociáldemokrata frakció alelnöke is, aki szerint Czarnecki túlment az elfogadható politikai diskurzus határain.