Gedeon napja van. | 2024.03.28

Kiemelt sportág lett a karate

2018-02-07 08:19:00

A kiemelt sportágak közé került a karate - jelentette be Szabó Tünde sportért felelős államtitkár a Magyar Karate Szakszövetségnek (MKSZ) a tavalyi évet értékelő és az idei esztendőt megnyitó keddi rendezvényén, amelyen a 2017-es sikerek részeseit is díjazták.

    A magyar karate nagyon eredményes évet zárt 2017-ben - hangsúlyozta köszöntőjében Szabó Tünde. Hozzátette: a sportág hazai képviselői teljesítményükkel eddig is felhívták magukra a világ figyelmét, és látni lehet, hogy az évről évre növekvő eredmények mit jelentenek akár fejlesztésekben, akár a támogatási összegekben.
    "A karate eddigi kiemelkedő teljesítményének köszönhetően kivívta a lehetőséget, hogy a kiemelt sportágak körébe kerüljön, így a szövetség mostantól a kiemelt sportágfejlesztési támogatás segítségével folytathatja a korább évek kiváló munkáját" - mondta az államtitkár, emlékeztetve rá, hogy a karate 2020-ban Tokióban először szerepel az olimpián, a szakszövetség célja pedig, hogy magyar karatés is induljon az ötkarikás tornán.
    Mészáros János, az MKSZ elnöke megjegyezte: a 2013-ban nagy sikerrel megrendezett budapesti Európa-bajnokság óta minden évben történt jelentős előrelépés a sportág háza táján, és reméli, hogy ez a folyamat kitart a tokiói olimpiát követően is. Megemlítette, hogy elindult a szakedzőképzés, a karate pedig a testnevelés órák keretében bekerült a közoktatásba. Arra is kitért, hogy a szövetség megpályázza a 2022-es világbajnokság megrendezését.
    Az évértékelőn díjazták a tavaly a sportág legrangosabb versenyein - a világjátékokon, a felnőtt Európa-bajnokságon, a korosztályos vb-n és Eb-n, az egyetemi Eb-n, illetve a világkupákon - kimagasló eredményt elért sportolókat és edzőiket. Az eseményen jelen volt a hétvégi, Szocsiban megrendezett korosztályos Európa-bajnokságon az U21-esek között ezüstérmet nyert Tamás Ferdinánd és Czagány Dóra, valamint a juniorok mezőnyében bronzérmet szerzett Nguyen Hoang An.