Auguszta napja van. | 2024.03.29

Szijjártó: a magyar kormány gazdaságfejlesztési programja több mint másfélezer őstermelőt és vállalkozót segít a Felvidéken

2018-02-06 19:55:00

A magyar kormány gazdaságfejlesztési programjának keretében több mint másfélezer mezőgazdasági őstermelő, illetve kis és középvállalkozás kap támogatást az idei évben a Felvidéken, összesen 5,4 milliárd forint értékben - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Pozsonyban, miután egyeztetést folytatott a Magyar Közösség Pártjának (MKP) vezetőivel kedden.

    Szijjártó Péter a pozsonyi magyar nagykövetség új, integrált. a nagykövetség mellett a magyar intézetnek, a konzulátusnak és a gazdasági képviseletnek is helyet adó külképviseleti épületét adta át, majd - mint az pozsonyi látogatásain már hagyománnyá vált - a felvidéki magyar párt vezetőivel is találkozott. 
    A magyar diplomácia vezetője az egyeztetés után az MKP elnökével, Menyhárt Józseffel együtt tartott sajtótájékoztatóján a jó magyar-szlovák kapcsolatokból és a közös sikertörténetekből adódó lehetőségekről, illetve ezzel összefüggésében a felvidéki magyar közösség gazdasági megerősítését célzó támogatásokról beszélt.
    Elmondta: a szlovák kormánnyal történt megállapodás alapján megkezdődött a magyar kormány felvidéki gazdaságfejlesztési programjának megvalósítása, ennek keretében az idei évre 1521 pályázó nyert támogatást, összességében 5,4 milliárd forint értékben.
    "Ezek a számok önmagukért beszélnek" - szögezte le a külügyminiszter. Rámutatott: a programnak három haszonélvezője is van, a felvidéki magyarság, Magyarország és Szlovákia, mivel a program megerősíti a felvidéki magyarokat, ugyanakkor jót tesz a magyar-szlovák kapcsolatoknak és az ország gazdaságának is.
    Szijjártó Péter elmondta: vannak olyan, a felvidéki magyarságot érintő kérdések, amelyekben már sikerült előrelépni, ilyenek például a kétnyelvű vasúti feliratok, továbbá a kisiskolák és a nemzetiségi iskolák ügye, valamint a polgári peres eljárások nyelvhasználata, de vannak olyan kérdések is, amelyekkel kapcsolatban még nem. Utóbbiakra utalva rámutatott: idővel az érzékeny kérdések is napirendre kerülnek, mivel a két ország közös sikerei megteremtik ennek lehetőségét. Ehhez azonban fontos a jó időzítés, nehogy eredmények helyett csak lerombolják az eddigi sikereket - tette hozzá. 
    Menyhárt József, az MKP elnöke a sajtótájékoztatón a felvidéki magyar közösség tavalyi sikereiről, illetve idei terveiről beszélt. A sikerek kapcsán utalt a magyar kormány óvodaprogramjára és a gazdaságfejlesztő programra is.