Auguszta napja van. | 2024.03.29

Berlinale - Bemutatták az idei fesztivál programját

2018-02-06 18:21:00

Az 1968-ban Nyugat-Európában elindult mozgalmak, a civil kurázsi, a menekültek helyzete és a filmszakmát megrázó szexuális zaklatási botrányok is fontos témák lesznek a 68. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon (Berlinale), amelynek programját kedden mutatták be a német fővárosban.

    Az idei a "68. Berlinale, a '68-as mozgalmak 50 éve kezdődtek, és én is éppen 68 éves vagyok, úgyhogy az idén sok minden '68-ról szól" - mondta Dieter Kosslick fesztiváligazgató. A társadalmi-politikai mozgalmak történeteivel és hatásaival egy egész sorozat foglalkozik "1968 - Vörös zászlót mindenkinek!" címmel.
    Az összeállítás a rövidfilmes szekció része, amelyben visszatérő versenyzőként Bucsi Réka is szerepel Solar Walk című animációs filmjével, a tavaly bemutatott Love és a 2016-ban bemutatott Symphony no. 42 című munka után.
    A szerzői filmeket és innovatív zsánerfilmeket felvonultató Panorama szekcióban is szerepel magyar alkotás, Bogdán Árpád Genezis című filmje, amelynek a február 15-én kezdődő Berlinalén lesz a világpremierje, Tenki Réka, a budapesti Örkény Színház társulatának tagja pedig a fesztivál Shooting Stars című programjában mutatkozik be. A legígéretesebb európai színésztehetségeket felvonultató rendezvénysorozaton korábban olyan, időközben világszerte ismertté vált művészek szerepeltek, mint Daniel Craig, Alicia Vikander és Daniel Brühl.
    Magyar vonatkozású munka a polgári ellenállást, a civil kurázsit a középpontba helyező alkotások sorában is van. Ez a Das schweigende Klassenzimmer (Az elnémult osztály) című német játékfilm, amelyet a különleges filmeket bemutató Berlinale Special szekció programjába válogattak be. Lars Kraume rendező egy megtörtént eseményt dolgozott fel, a Storkow nevű keletnémet kisváros gimnáziumában 1956. október 29-én szervezett szolidaritási akciót, amellyel a tanulók a magyar forradalmárok mellett álltak ki ötperces néma tiszteletadással.
    Az idei Berlinaléra 7991 filmet neveztek be, 570-nel többet az egy évvel korábbi 7421-nél. A szervezők 385 munkát válogattak be a világ legnagyobb filmes közönségfesztiváljának programjába, amelyen 11 nap alatt 949 vetítést tartanak - jelentették be a keddi nemzetközi sajtótájékoztatón.
    A fesztivál most először egy animációs filmmel, Wes Anderson Isle of Dogs (Kutyák szigete) című alkotásával kezdődik. A nagyjátékfilmes versenyprogramban 24 munkát mutatnak be, közülük 19 indul az Arany Medvéért és a különböző alkotói kategóriákban odaítélt Ezüst Medvékért. A zsűri elnöke Tom Tykwer német filmrendező, tagjai Cécile de France belga színésznő, a tavalyi nyitófilm, a Django egyik szereplője, Chema Prado spanyol filmesztéta, a spanyol nemzeti filmarchívum (Filmoteca Espanola) korábbi vezetője, Adele Romanski amerikai producer, aki főleg a 2017-ben Oscar-díjjal kitüntetett Holdfény című film producereként ismert, valamint Szakamoto Rjuicsi japán zeneszerző, aki egyebek mellett a szintén Oscar-díjas A visszatérő zenéjét írta, és Stephanie Zacharek amerikai kritikus, a Time magazin szakírója.
    Az ötven éve indult nyugat-európai mozgalmak mellett a menekültek helyzete is fontos téma, de az utóbbi néhány évvel szemben a filmek nem elsősorban magával a meneküléssel foglalkoznak, hanem azzal, hogy mi történik a menekültekkel, miután "kiszállnak a hajóból" - fogalmazott Dieter Kosslick, utalva arra, hogy 2016-ban az Arany Medvét a Tűz a tengeren (Fuocoammare) című olasz dokumentumfilm nyerte el, amely az Észak-Afrika felől a Földközi-tengeren keresztül az Európai Unióba igyekvő menekültek útvonalán fekvő Lampedusa szigetére viszi el a nézőt.
    A menekültek ügyéről szól a többi között a Transit (Tranzit) című német versenyfilm, amely Anna Seghers azonos című regényének alapján készült, a történetet a jelenkorba helyezve. 
    A Berlinale szervezői a nemi erőszakkal és zaklatással vádolt amerikai producer, Harvey Weinstein körül tavaly kirobban botrány nyomán indult #MeToo mozgalom ügyét is felkarolták, így például most először ingyenes és anonim tanácsadó szolgálatot üzemeltetnek mindazok számára, akiket diszkrimináció vagy zaklatás ér, vagy szexuális bűncselekmény áldozataivá, esetleg tanújává válnak a február 25-ig tartó fesztiválon.
    A Berlinale a cannes-i és a velencei mellett a legjelentősebb az A-kategóriás filmfesztiválok sorában, idei vendégei között van például Bill Murray, Tilda Swinton, Robert Pattinson, Isabelle Huppert, Joaquin Phoenix és Jeff Goldblum. A díjakat hagyományosan az utolsó előtti - egy szombati - napon adják át, ezúttal február 24-án, az utolsó nap pedig csak a közönségé, akkor még egyszer levetítik a különböző szekciók legsikeresebb alkotásait.
     A fesztivál életműdíját - egy tiszteletbeli Arany Medvét - az idén Willem Dafoe amerikai színész kapja meg, akinek munkásságát egy tíz filmből álló válogatással mutatják be.