Emma napja van. | 2024.04.19

Czibere: a hidegben figyeljünk jobban a hajléktalan emberekre!

2018-02-05 14:59:00

A kormányzat azt kéri, hogy a közelgő hidegebb időszakban mindenki fokozottabban és érzékenyebben figyeljen oda az utcán élő hajléktalan emberekre és azokra is, akiket otthonukban a kihűlés veszélye fenyegethet - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

    Czibere Károly azt hangoztatta, az ellátórendszer felkészült a segítségnyújtásra, ugyanakkor az önkormányzatoknak, így a polgármestereknek és a jegyzőknek a feladata a szociális törvény értelmében, hogy megelőzzék az emberek testi épségét, életét veszélyeztető helyzetek kialakulását.     Az országban a téli időszakban összesen 11 100 férőhelyen várják a hajléktalanokat. A férőhely-kihasználtság idén országosan 79, a fővárosban pedig 78 százalékos volt - fűzte hozzá az államtitkár. Azt kérte, aki utcán fekvő embert lát, azonnal hívja a telefonos segítő szolgálatot. Budapesten a Menhely Alapítvány működteti 24 órában a diszpécserközpontot, a 06-1-338-4186-os telefonszámon lehet bejelentést tenni.     Közölte, a bejelentésre az utcai szociális gondozó szolgálatok haladéktalanul a helyszínre mennek és a hajléktalan embereket fűtött helyre viszik. Az államtitkár elmondta, a diszpécserszolgálatok megerősítésére 62 millió forintot fordítanak ebben a krízisidőszakban, a krízisautók működtetésére pedig további 15 milliót. Közölte, pályázaton 21 új autó beszerzését támogatták az utca szolgálatok számára.     Ismertetése szerint tavaly 83 utcai szociális gondozó szolgálat működött, és újabb négy elindításáról döntöttek azokon a helyeken, amelyek területi ellátási szempontból "fehér foltnak" számítottak. Ezek között említette a fővárosban Zugló egy részét.     Elmondta, a speciális szükségletű hajléktalanok helyzetének segítésére január 15-én pályázatot írtak ki "közösségi pszichiátriai szolgálatok kapacitásainak bővítésére", hogy a pszichiátriai beteg hajléktalan embereket is fogadni tudják. Hozzátette: ezen felül 92 millió forintot biztosítanak a krízisidőszakban a hajléktalan emberek ellátására.     Arról is beszélt, hogy egy új protokoll szerint az egészségügyi és a szociális ellátórendszernek nagyon szorosan együtt kell működnie a kihűléses eseteknél. Eszerint például a kihűlés veszélye miatt kórházba került emberről az intézmény szociális munkásának jelzést kell adnia. Hajléktalan ember esetén a diszpécserszolgálatnak jeleznek, míg más esetben a család és gyermekjóléti központot hívják fel arra, hogy "aktivizálják a szolgáltatásokat".     Emlékeztetett arra is, hogy a krízisidőszak  360 millió forintos keretösszegét 50 millió forinttal januárban megemelték, az erre kiírt pályázat pedig a napokban zárul. Ebből a pénzből az utcai szolgálatok például takarókat, hálózsákokat vehetnek - fűzte hozzá.     Arról beszélt, az időjárási előrejelzések alapján a következő 8-10 napban várhatóan nem kell kiadni a vörös kód riasztást, ezt mínusz 10 foknál kell megtenniük. A vörös kód célja, hogy kritikus időjárás esetén, például rendkívüli, vagy tartós hidegben az utcán élő embereket befogadják más szociális intézményekbe is.     A kormány senkit nem hagy az út szélén, senkinek ne kelljen az utcán éjszakáznia, van elegendő férőhely a szállókon - hangoztatta az államtitkár. Kérdésre arról is beszélt, hogy a kormány elkötelezett abban, hogy a szociális területen dolgozók munkáját elismerje, megbecsülje, ezért 2014-től minden évben folyamatosan forrásokat biztosítanak a béremeléshez, bérpótlék formájában.     Közölte, míg 2013-ban bruttó 144 ezer ezer forint körül alakult az ágazatban az átlagfizetés, addig az mostanra bruttó 233 ezer forintra nőtt. Példaként a hajléktalanellátásban dolgozó felsőfokú végzettségűeket említett. Főiskolai végzettséggel, 9 év szakmai munkaviszonnyal 130 ezerről 240 ezerre nőtt a bruttó bér; főiskolai végzettséggel, 15 év munkaviszonnyal 145 ezerről 246 ezerre, míg egyetemi végzettséggel, több mint 30 év munkaviszonnyal 210 ezerről 342 ezer forintra - ismertette az időszak béradatait az államtitkár. 

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó