Emma napja van. | 2024.04.19

Négyszázmillió forint értékű felhívást írt ki a Mazsök a zsidó temetők rekonstrukciójára

2018-02-01 16:59:00

Négyszázmillió forint értékű felhívást írt ki a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (MAZSÖK) a magyarországi zsidó temetők rekonstrukciójára - tájékoztatta a Miniszterelnökség csütörtökön az MTI-t.

    A közlemény szerint a felhívást "az európai kulturális örökség részét képező, Magyarország területén található, illetve fellelhető, jelenleg gondozatlan, elenyészőben lévő zsidó sírkertek, sírhelyek rekonstrukciójára" írták ki. Célja továbbá a kulturális örökség megismerésének, védelmének, megőrzésének ösztönzése minél szélesebb társadalmi részvétellel.
    Magyarországon mintegy 1550 zsidó temető található, ezek felújítására nyílt meg a támogatási lehetőség - írták. 
    Ahol korábban zsidó temető volt, de ennek már nem láthatók a nyomai, "az elhunytak emlékének megjelölésére és megőrzésére" nyílik lehetőség: kegyeleti park létrehozására, illetve emlékjel vagy épületen emléktábla elhelyezésére - olvasható a közleményben.
    Hozzátették: a temetők helyreállítása mellett "nagy hangsúlyt kap a zsidó kulturális örökség megismertetése" és a "minél szélesebb társadalmi részvétel a temetőrekonstrukcióban".
    Ezért előnyben részesül az a pályázó, aki "közfoglalkoztatottakat von be a támogatott tevékenységek megvalósításába", valamint az a kérelmező, aki "vállalja, hogy fogadó szervezetként közreműködik iskolai közösségi szolgálat program kidolgozásában és megvalósításában".
    Szintén előnyben részesülnek azok a kérelmezők, akik védnökséget vállalnak vagy védnökséget szerveznek a felújítandó temető felett, illetve azok, akik a felhívás  prioritáslistáján szereplő temetőt kívánják felújítani - közölték.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
08:59
- Mezőgazdasági gépbe szorult világháborús gránátot hatástalanítottak a tűzszerészek
MTI hírfelhasználó