Gedeon napja van. | 2024.03.28

Tizenhat dokumentumfilm készítéséhez ítélt meg támogatást a médiatanács

2018-02-01 15:08:00

Tizenhat dokumentumfilm elkészítéséhez összesen 122,8 millió forint támogatást ítélt meg e heti ülésén a Magyar Média Mecenatúra Program keretében a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa.

    Az NMHH által az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közlemény szerint az Ember Judit pályázat 2017-es kiírásának harmadik fordulója támogatottjai között szerepel Pesty László rendezésében - a Dzsanki sorozat harmadik részeként - a hajléktalan intravénás droghasználókról készülő film.
    Az alkotás - a korábbi részek tapasztalatai alapján - naturalizmusa miatt hatásos eszköz lehet a drogprevencióval foglalkozók számára is - írják. 
    A tájékoztatás szerint az 1953-ban agyonvert Báró Biedermann Imre életútját, tragikus sorsát dolgozza fel Kisfaludy András alkotása, a Vád nélkül. Ugyancsak a kommunizmus rémtetteihez nyúl Az idegek játéka Sopsits Árpád rendezésében, amely az 1956 utáni politikai okokból végzett pszichiátriai kényszergyógykezelések módszereit dolgozza fel. 
    Ördög Kovács Márton Szétszóratva munkacímű filmje az 1950-es év eseményeit dolgozza fel, amikor az Államvédelmi Hatóság néhány éjszaka alatt mintegy kilencezer szerzetest börtönzött be, üldözött el, kényszerített bujdosásra. Alla Zingara címmel készíthet zenés dokumentumfilmet a 100 Tagú Cigányzenekarról Halász Glória. 
    Dér András Antall József 1365 napja címmel mutathatja be a néhai történész-politikus miniszterelnökségét. Az első magyar kardvívó olimpiai bajnok történetét viheti képernyőre a Fuchs Jenő: az első ember című alkotás rendezője, Czinke Gyula. 
    A '48-49-es mártír tábornokról, Schweidel Józsefről szól Bohák György Az öreg huszár című fikciós elemekkel tervezett filmje. Dobray György egy önállóan élő Down-szindrómás pár életét mutathatja be Ketten címmel. A magyarországi transzplantációs műtétek úttörőjeként számon tartott 80 éves Perner Ferenc professzor életútjával foglalkozik Gyöngyössy Bence A transzplantáció virtuóza című alkotása. 
    Ugyancsak a készülő portréfilmek között említi a közlemény a Nyugtalan vér (rendező: Kővári Tamás) című alkotást, amely az egyik legsokoldalúbb magyar feltaláló és polihisztor, Bíró László munkássága előtt tiszteleg. Révész Bálint és Mikulán Dávid közös terve a Sanyiék, amely egy nagyvárosi utcagyerek felnőtté válásának története. 
    Támogatást nyert négy határon túli pályázat is. Film készül a székelyudvarhelyi Budvár negyedről (A szőnyeg alá söpört negyed; rendező: Szabó Attila), egy ugyancsak székelyudvarhelyi férfi fodrászműhelyről, amelyet apa, fia és lánya együtt üzemeltet (A kisvárosi borbély; Bálint Arthur rendezésében), továbbá az 1968-as csíkszeredai tüntetésekről (Megyecsinálók; ennek rendezője Daczó Katalin Erzsébet) és az 1944-45-ös csantavéri kivégzésekről és meghurcolásokról (Megbocsájtani igen, feledni nem; rendező: Kozma Zoltán).
    Az ad hoc események azonnali, helyszíni forgatási munkálatainak támogatására kiírt Escher Károly pályázati eljárásban a testület 1,42 millió forintot szavazott meg Bohák György rendező Szútori harangmentés január harmadik vasárnapján munkacímmel beadott pályázatára, amely a filmterv alapján a gömöri magyar faluban katasztrofális állapotban lévő két templomharang megmentését örökítené meg - drónfelvételekkel is kiegészítve - a felvidéki magyarság hányattatásainak szimbólumaként.
    A közlemény arra is kitér, hogy a tanács - most született döntése alapján - idén is támogatja a Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált. A szeptember 8-17. közötti rendezvényre díjat ajánl fel a legjobb rövidfilm, az újhullám és a magyar animáció ifjú tehetsége (Dargay Attila-díj) kategória nyertesének, összesen 3 millió forint értékben.