Auguszta napja van. | 2024.03.29

A lúgos támadás ügyében február 22-én hirdethet másodfokú ítéletet a bíróság 

2018-01-31 17:38:00

Február 22-én zárulhat le a megismételt másodfokú eljárás a Fővárosi Ítélőtáblán annak a férfinak az ügyében, aki a vád szerint öt évvel ezelőtt elkábította volt szeretőjét, majd lúggal öntötte le a nő nemi szervét. Ujvári Ákos, a bírói tanács elnöke a szerdai tárgyaláson jelezte: így kíván kellő időt adni a védelemnek arra, hogy kidolgozza válaszát a vádhatóság és a sértett jogi képviselője által a nap folyamán megfogalmazott felvetésekre.

    A tárgyaláson az ügyész azt mondta: korábbiakon túl személyi szabadság megsértéséért is elmarasztalható a vádlott, hiszen a tett elkövetése után - amellett, hogy magával vitte áldozata telefonjait és laptopját - kulccsal bezárta a lakás ajtaját, így a sértett se bentről nem tudott segítséget kérni, se kijutni nem volt módja.
    Az ügyész a vádbeszédben hangsúlyozta: az elkövető célja az volt, hogy áldozatának olyan, élete végéig megmaradó sérülést okozzon, amely kihat a nő szexuális életére. Felvetette, orvosként a támadónak tudnia kellett, hogy áldozata belehalhat a támadásba.
    Mint mondta, a bizonyítékok alapján egyértelmű, hogy nem lehetett más a nő támadója, ahogyan az is, hogy az elkövető csak kevesek által ismert személyes információkkal rendelkezett áldozatáról. Hozzátette, az orvosnak nincs a cselekmény időpontjára megálló alibije, és őt a sértett egyik szomszédja hónapokkal később, a szeme alapján felismerte. 
    Mindezek alapján az ügyész a halmazatban 2-12 év szabadságvesztéssel sújtható cselekményért - a halmazati szabályok és a kimagasló társadalomra veszélyesség alapján - a maximális büntetési tételhez közelítő börtönbüntetés kiszabását kérte. 
    A sértetti jogi képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy az ügyben megállhat az eshetőleges szándékkal elkövetett emberölés vádja is, hiszen a férfi tisztában kellett legyen azzal, hogy tette halálhoz is vezethet. Egyben annak figyelembevételét is kérte, hogy az utóbbi egy-két évben Nyugat-Európában is elszaporodtak a savas, lúgos támadások.
    Ujvári Ákos bíró azt közölte: az elhangzott nóvumokra tekintettel február 16-án hangozhat el a védőbeszéd, valamint a vádlott felszólalása az utolsó szó jogán.
    A bíróság - a szökés, elrejtőzés veszélye miatt - ismét elutasította a vádlott és védője azon kérését, hogy az ítélethirdetésig helyezzék szabadlábra a férfit.
    Az ügyben tavaly november végén kezdődött a megismételt másodfokú eljárás, miután a Kúria június 13-án hatályon kívül helyezte a Fővárosi Ítélőtábla korábbi, másodfokú határozatát. Ebben a táblabíróság kilenc évre súlyosbította a férfi első fokon kiszabott, négyéves büntetését, maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés helyett életveszélyt okozó testi sértésnek minősítve tettét.