Gedeon napja van. | 2024.03.28

Nyolcadik alkalommal rendeznek kolbásztöltő fesztivált Komlón

2018-01-31 09:23:00

Nyolcadik alkalommal rendeznek szombaton kolbásztöltő fesztivált Komlón, amelyen 110 csapat méri össze tudását a szakmai zsűri előtt - közölte a mecseki város polgármestere kedden az MTI-vel.

    Polics József (Fidesz-KDNP) elmondta, hogy a Komlói Honismereti és Városszépítő Egyesület szervezésében megvalósuló rendezvényt reggel 8 órakor "látványdisznóvágás" indítja. A 200 kilogrammos malacot az Eszperantó téren hagyományos módon vágják le, majd disznótoros finomságokat készítenek belőle - ismertette a városvezető, aki kiemelte: a programelem igen népszerű a város lakóinak körében, ugyanis sokan "nem látnak ilyet manapság".
    Délelőtt a városi sportcsarnokban a 6-8 főből álló csapatoknak két óra áll rendelkezésre a kolbásztöltésre, amelyhez 10 kilogramm húst kapnak. Teljesítményüket egy hat főből álló - Pichler József éttermi mester vezette - szakmai zsűri fogja értékelni, az eredményt 17 órakor hirdetik ki - tette hozzá.
    Polics József kiemelte azt is, hogy az idei fesztivál díszvendége Beleznay Endre színművész lesz, a rendezvény egész ideje alatt zenekarok, valamint a mohácsi busók gondoskodnak a közönség szórakoztatásáról.
    Az esemény nézői sportcsarnok előtti sátorban kóstolhatják meg a finomságokat. A szervezők az eddigi tapasztalatok alapján idén is sok résztvevőre számítanak.