Gedeon napja van. | 2024.03.28

Bíró Attila szűkítette keretét

2018-01-28 14:38:00

Bíró Attila, a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte szűkített keretét a világbajnoki bronzérmes oroszok elleni hétfői világliga-mérkőzésre.

    A szövetség honlapjának vasárnapi tájékoztatása szerint a Hajós Uszodában telt ház várja majd a 18.30 órakor kezdődő meccset, ugyanis hamar elkeltek a jegyek.
    "Azt szeretném látni, hogy a lányok képesek-e kétszer közel ugyanazon a szinten teljesíteni. A spanyolok elleni meccs után nagyon elégedett voltam, bízom benne, hétfőn is mosolygós arcokat láthatunk" - fogalmazott Bíró Attila, aki a szombati két edzés után ezúttal a vasárnapot nem adta ki szabadnapnak, mivel nem kedden, hanem egy nappal korábban játszik csapata. A programban videózás, illetve két vízi edzés szerepel, erről a szakvezető azt mondta, a játékosok erőltetett menetből érkeztek, így semmi szükség ezúttal kondicionális edzésekre.
    "Nem titok, a szakmai stáb egyértelműen kulcsmeccsnek tekinti az oroszok elleni találkozót, jóval fontosabbnak, mint a csütörtöktől vasárnapig tartó Európa Kupa-selejtezőt. Feltétlenül szeretnénk eljutni a világliga szuperdöntőjébe, ahol remek erőpróba várna ránk. A selejtezőből három csapat is kvalifikál, de még ebbe a háromba sem egyszerű bekerülni. Eddigi mindenki hozta a hazai meccseit, szóval hétfőn, ha netán picit gyengébben is játszanánk, akkor is győznünk kellene" - hangsúlyozta Bíró Attila.
    A válogatott az oroszok elleni összecsapást követő napon Voloszba utazik, s csütörtöktől sorrendben Olaszország, Németország, Görögország és Izrael ellen vív selejtezőt az Európai Úszó Szövetség (LEN) új sorozatában, az Európa Kupában. 
    A magyar válogatott a hollandoktól kikapott a világligában, majd legyőzte a spanyolokat. A négy európai együttes közül az első három jut a selejtezőből a nyolcas szuperdöntőbe.
    A magyar válogatott kerete:
    ---------------------------
          kapusok:
Gangl Edina (UVSE), Kiss Alexandra (Dunaújváros)
    mezőnyjátékosok:
Garda Krisztina (Dunaújváros), Gurisatti Gréta (Dunaújváros), Gyöngyössy Anikó (BVSC), Horváth Brigitta (Dunaújváros), Keszthelyi Rita (UVSE), Leimeter Dóra (BVSC), Máté Zsuzsanna (BVSC), Parkes Rebecca (UVSE), Szilágyi Dorottya (Dunaújváros), Szücs Gabriella (UVSE), Vályi Vanda (Dunaújváros)
 
    A 3. forduló programja:
hétfő: Magyarország-Oroszország, Hollandia-Spanyolország
    
    A női világliga magyar érdekeltségű európai selejtezőjének menetrendje:
1. forduló, november 21.: Hollandia-Magyarország 7-6, Spanyolország-Oroszország 9-8
2. forduló, december 19.: Magyarország-Spanyolország 10-9; december 22.: Oroszország-Hollandia 9-6
    további program:
4. forduló: február 27.: Magyarország-Hollandia, Oroszország-Spanyolország
5. forduló: március 27.: Spanyolország-Magyarország, Hollandia-Oroszország
6. forduló: május 1.: Oroszország-Magyarország, Spanyolország-Hollandia