Emma napja van. | 2024.04.19

Német kormányalakítás - Szakértő: nagyon megosztott az SPD

2018-01-26 08:39:00

Menyes Roland, az Antall József Tudásközpont munkatársa szerint nagyon megosztott a Német Szociáldemokrata Párt (SPD); ha Martin Schulz pártelnök nem tud olyan kompromisszumot tető alá hozni a következő koalíciós tárgyalásokon, amely megnyugtatná az SPD-t, akkor elképzelhető, hogy pártszakadás lesz.

    Menyes Roland csütörtökön az M1 aktuális csatornán úgy fogalmazott: horizontálisan és vertikálisan sem egységes az SPD. Kifejtette: horizontálisan három részre tagolódik a párt, egyik része támogatja Martin Schulz politikáját, egy másik, baloldali része úgy látja, a pártelnök eddig is túl nagy engedményeket tett a CDU/CSU-nak, a harmadik, az ifjúsági tagozat pedig élesen szemben áll Schulz tevékenységével, mert úgy véli, egy újabb nagykoalíció esetén az SPD "nemhogy középpárt, de lehet, hogy kispárt sem lesz".
    Úgy folytatta: vertikálisan a szövetségi szint, a szövetségi pártvezetés áll szemben egyes tartományok pártvezetésével. Megjegyezte: a brandenburgi pártvezetés támogatta Martin Schulzot, a Brandenburgban található berlini pártvezetés viszont nem.
    Menyes Roland azt mondta: Martin Schulz, mindannak dacára, amit nyilatkozott a választások után, majd az úgynevezett Jamaica-koalíció összeomlása után, megtette azokat a lépéseket, amelyeket a német közvélemény vár, hogy minél előbb stabil kormánya legyen Németországnak.
    A dpa német hírügynökség értesülései szerint pénteken a közös kormányzásra készülő pártok elnökeinek csúcstalálkozójával megkezdődnek a hivatalos német koalíciós tárgyalások, reggel ül össze Angela Merkel kancellár, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) vezetője, a bajor testvérpártot, a Keresztényszociális Uniót (CSU) vezető Horst Seehoferrel és Martin Schulzcal.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó