Auguszta napja van. | 2024.03.29

A magyar kultúra napja - Élő Írók Társasága címmel indít sorozatot az Örkény Színház

2018-01-22 20:01:00

Élő Írók Társasága címmel indít sorozatot az Örkény Színház: A magyar kultúra napjától, január 22-étől naponta tesznek közzé egyperces novellákat a társulat tagjainak előadásában a színház honlapján.

    Tavaly januárban jelentkezett először interneten elérhető sorozattal a színház, Élő Költők Társasága címmel, kortárs költőket kértek fel, hogy írjanak a társulat számára verseket. A sorozatnak nagy sikere volt, több mint egymilliószor kattintottak a videókra - olvasható a színház MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.
    Mint írták, ezt a megjelenési formát folytatják, az idén egyperces novellákkal.
     "Abban bízunk, hogy ez a színházunk névadója által megteremtett műfaj ma is él" - fogalmaznak a közleményben. Hogy ki kinek a szövegét mondja, azt ezúttal is az évadnyitó társulati ülésen sorsolták ki. A téma most sem kötött, az anekdotától a bölcseletig, a viccszerűtől az elvontig mindenféle lehet.
    Az Élő Írók Társasága novellái január 22-től, A magyar kultúra napjától érhetők el, minden nap egy-egy videót tesznek közzé. A kortárs egypercesek közül elsőként Závada Pál Kigyullad a nézőtéri fény című írása látható Polgár Csaba előadásában.
    Az előző sorozat, az Élő Költők Társasága, hangoskönyvben is megjelent a Mojzer Kiadó gondozásában.
    Az Élő Írók Társasága című sorozat színész-író párjai között van például Bíró Kriszta és Egressy Zoltán, Csákányi Eszter és Cserna-Szabó András, Csuja Imre és Jászberényi Sándor, Dóra Béla és Háy János, Epres Attila és Kukorelly Endre, Ficza István és Tóth Krisztina, Gálffi László és Tasnádi István, Jéger Zsombor és Térey János, Kókai Tünde és Nádasdy Ádám, Mácsai Pál és Hamvai Kornél, Patkós Márton és Parti Nagy Lajos, Pogány Judit és Bodor Ádám, Polgár Csaba és Závada Pál, Szandtner Anna és Darvasi László, Tenki Réka és Kemény István, Vajda Milán és Garaczi László, Znamenák István és Spiró György.
    A magyar kultúra napját 1989 óta január 22-én ünnepeljük, mert Kölcsey Ferenc - a kézirat tanúsága szerint - 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt.