Emma napja van. | 2024.04.19

Macron: nem épülhet újjá a dzsungel Calais-ban

2018-01-17 08:05:00

Emmanuel Macron francia államfő kedden megerősítette, az állam nem hagyja, hogy újjáépüljön a "dzsungel", azaz a Nagy-Britanniába átjutni próbáló migránsok sátortábora Calais-ban. Az észak-franciaországi kikötővárosban tett látogatásán a francia elnök élesen bírálta az európai menekültpolitika ellentmondásait.

    "Semmi esetre sem fogjuk hagyni, hogy a dzsungel újjáépüljön" - fogalmazott Macron a rendőri erők előtt tartott beszédében Calais-ban, ahonnan az előző francia kormány másfél évvel ezelőtt közel 8 ezer migránst szállított el több száz vidéki befogadó központba. "Mindent megtettünk, hogy ne lehessen illegálisan átjutni Calais-ból (Nagy-Britanniába), és az állam az illegális embercsempész-hálózatok újjászerveződését sem hagyja" - tette hozzá a francia elnök, a migránsok számára zsákutcának nevezve a La Manche csatornát. 
    Emmanuel Macron két nappal azelőtt látogatott el Calais-ba, hogy csütörtökön találkozik Theresa May brit miniszterelnökkel a Londontól délre található Sandhurstben. A megbeszélés egyik témája lesz a két ország közötti határőrizeti egyezmény, a Le Touquet-megállapodás esetleges felülvizsgálata. A francia elnöki hivatal január elején azt közölte, hogy a két ország vezetője a menekültválságról, és azon belül a calais-i közös határőrizet - amely egyben a schengeni övezet határa is - javításának eszközeiről is tárgyalni fog. A francia kormány azt szeretné, ha a tavaly felszámolt táborból a britek több menekültet vennének át Franciaországtól, köztük elsősorban a kísérő nélküli kiskorúakat, valamint nagyobb összegekkel támogatnák a határőrizeti létesítmények megerősítését, az embercsempész-hálózatok elleni küzdelmet és a régió fejlesztését, amely a britek egyik kedvelt turisztikai célpontja. 
    Macron szerint meg kell erősíteni a rendőri együttműködést a brit-francia határvidéken, ahol jelenleg mintegy 4-500, elsősorban afrikai és afganisztáni illegális bevándorló tartózkodik, valamint a régió fejlesztési projektjeire létre kell hozni egy alapot. 
    A francia elnök élesen bírálta az európai menekültpolitikai "elégtelenségeit és ellentmondásait", és ismételten a dublini rendszer reformját szorgalmazta.
    A dublini egyezmény értelmében annak az országnak kell elbírálnia egy bevándorló menekültkérelmét, ahol az illető először belépett az Európai Unió területére. 
    "A dublini rendszer, ahogy azt életbe léptették, tele van ellentmondásokkal" - hangsúlyozta Macron. Ugyanakkor "helyettesíteni egy olyan rendszerrel, amelyben a menekültkérelmet bármelyik államban be lehetne nyújtani, nem elképzelhető megoldás rövid távon, mert levenné a felelősséget a beléptető országokról" - tette hozzá.
    "Szolidárisabb európai politikát kell szerveznünk kifelé és befelé is, vagyis több eszközt kell biztosítani a határvédelemre, több kohéziót a külső határaink védelmének politikájában" - fogalmazott. 
    A francia kormány új bevándorlási törvény készít elő, amelyet várhatóan áprilisban vitat meg a parlament. Az előzetes elképzeléseket számos bírálat érte jobb- és baloldalról, a Le Monde című napilap kedden élesen bírálta a kormány migrációs politikáját azzal vádolva a rendőrséget, hogy elkobozza a migránsok személyes tárgyait, felébreszti őket hajnalban és könnygázt vet be ellenük. 
    Emmanuel Macron a beszédében visszautasította a vádakat, de azt kérte a rendőröktől, hogy "példásan" viselkedjenek, a migránsokat segítő szervezetektől pedig "felelősségteljes" magatartást vár el. 
    "Az irányvonal egyértelmű: mindenkinek garantálni kell a méltó és emberi ellátást, és mindenkinek gyors választ kell adnunk. De akik nem jogosultak (menekültstátuszra), meg kell oldanunk a tényleges hazajutását" - mondta Macron.  
    A francia elnök ígéretet tett arra, hogy ezentúl az állam fogja fedezni a migránsoknak osztott étkezések költségeit.  
    Emmanuel Macron etióp migránsokkal is találkozott, akik megerősítették, hogy a rendőrök álmukból rendszeresen könnygázzal ébresztik fel őket, elveszik tőlük a sátraikat és a kórházban kapott gyógyszereiket.  
    A kedden nyilvánosságra hozott hivatalos adatok szerint Franciaország tavaly 262 ezer tartózkodási engedélyt állított ki külföldieknek, amely 13,7 százalékkal több, mint 2016-ban, ugyanakkor 14,6 százalékkal több illegális bevándorlót toloncolt ki. 
    Az észak-franciaországi kikötőváros, Calais több mint harminc éve a kontinensről Nagy-Britanniába átjutni vágyó illegális bevándorlók gyűjtőhelye. A helyzet megoldására 2003 februárjában Le Touquet városában aláírt és 2004-ben életbe lépett kétoldalú egyezmény alapján a brit határőrizeti szervek a franciaországi határátkelési pontokon szűrhetik a Nagy-Britanniába tartó utasforgalmat, és a francia oldalon tarthatják azokat, akiknek belépését bármilyen okból nem engedélyezik. A brit kormány ennek fejében eddig több tízmillió euróval támogatta a határőrizet és a kikötői infrastruktúra megerősítését Calais-ban, ahol jelenleg mintegy 1130 rendőr teljesít szolgálatot. 
    A környéken az első hivatalos menekülttábort 2002 novemberben Sangatte üdülőfaluban számolta fel az akkori belügyminiszter, Nicolas Sarkozy. A Francia Vöröskereszt a menekülttáborát eredetileg a koszovói menekültek ellátására nyitotta meg, de az a világ minden tájáról érkező és Nagy-Britanniába igyekvő illegális bevándorlók gyűjtőhelyévé vált. A felszámolást követően azonban több százan maradtak Calais környékén, ahol 2009-ben már államfőként Nicolas Sarkozy számolta fel elsőként a "dzsungelt". Öt évvel később a szocialista kormányzat két alkalommal is ledózeroltatta a területet, de a migránstábor minden alkalommal néhány hét alatt újjáépült.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó