Gedeon napja van. | 2024.03.28

Páncélozott csapatszállító járművek beszerzéséről írt alá szerződést a román védelmi miniszter

2018-01-12 15:55:00

Piranha 5 típusú, nyolckerék-meghajtású páncélozott csapatszállító járművek beszerzéséről írt alá megállapodást pénteken a román védelmi miniszter az amerikai tulajdonban lévő General Dynamics European Land Systems-Mowag vállalattal.

    A szerződésben szereplő 227 jármű közül idén 36-ot kap meg a román hadsereg. Az első 30-at még a svájci székhelyű Mowag gyártja, míg a többi csaknem kétszáz katonai járművet már a Bukaresti Gépgyárban állítják össze az ehhez szükséges korszerű technológia meghonosítása nyomán.
    A szerződéskötésnél Mihai Tudose miniszterelnök is jelen volt, aki felidézte, hogy kilenc hónappal korábban még gazdasági miniszterként vett részt a hazai védelmi ipar talpra állítását is szolgáló projekt elindításában. Bár az eseményről kiadott közleményben nem pontosították ennek összegét, Mihai Fifor védelmi miniszter szerint a csapatszállítók beszerzésére fordítandó költségvetési források "jelentős" részben visszakerülnek a román gazdaságba a gyártás Romániába telepítése révén.
    A román legfelsőbb védelmi tanács tavaly augusztus elején hagyta jóvá a hadsereg felszerelésének tízéves fejlesztési tervét, amelynek értelmében Románia 9,8 milliárd euró értékben vásárol fegyvereket és katonai eszközöket. A román hadsereg nyolc nagyszabású beruházási programot indít, ezek mindegyikének értéke meghaladja a százmillió eurót.
    A B1 hírtelevízió szerint a 2026-ig tartó hadi beszerzések sorában Románia 370 millió eurót fordítana Piranha típusú nyolckerék-meghajtású járművekre. A Digi 24 hírtelevízió szerint Románia csaknem 900 millió eurót készül csapatszállító páncélozott járművekre fordítani.
    A korábbi szakértői kormány idején 2016-ban egy másik, román-német vegyesvállalat létrehozásáról született megállapodás a német Rheinmetall Landsysteme és az Uzina Automecanica Moreni között, hogy nyolckerék-meghajtású páncélozott járműveket, és 4x4-es harckocsikat gyártson a román szárazföldi erők számára. Az akkori kezdeményezés további sorsát illetően a mostani kormány részéről nem hangzott el hivatalos bejelentés.
    Románia tavaly vállalta, hogy a GDP két százalékának megfelelő összeget, több mint hárommilliárd eurót fordít évente védelmi kiadásokra.