Emma napja van. | 2024.04.19

Fazekas Sándor: a magyar mezőgazdaság Európa egyik leggyorsabban fejlődő agráriuma

2018-01-11 12:25:00

A magyar mezőgazdaság Európa egyik leggyorsabban fejlődő agráriuma, az elmúlt 8 évben a kibocsátása a másfélszeresére nőtt, több mint 70 ezer munkahelyet teremtett - mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a Szövetségben a magyar mezőgazdaságért című kiadvány bemutatóján.

    Fazekas Sándor elmondta, hogy az ágazat teljesítménye folyamatosan nő, az állattenyésztés 40 százalékkal, a növénytermesztés pedig 63 százalékkal bővült 2010-hez képest. A vidéki foglalkoztatás bővítésében kulcsfontosságú szerepe volt a gazdáknak, az élelmiszerfeldolgozóknak, és mindazoknak, akik a mezőgazdaságban dolgoznak - tette hozzá.     Megjegyezte, 2010-ben a szaktárca legfontosabb feladata az volt, hogy a gazdákkal, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségével (MAGOSZ) összefogva talpra állítsa a magyar vidéket, a magyar mezőgazdaság növekedési pályára tudjon állni, és még több gazdának, családi gazdaságnak biztosítson jövedelemforrást.     Hangsúlyozta, az elmúlt években visszaállították a magyar élelmiszerek belföldi és nemzetközi tekintélyét, Magyarország több mint 100 országba exportál, az exporttöbbletben a mezőgazdaságnak és az élelmiszeriparnak kiemelkedő szerepe van. Emellett az ország képviselteti magát nemzetközi kiállításokon és újra van Magyarországon - kétévente - Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás (OMÉK).     Kitért arra is, hogy a Földet a gazdáknak programban 200 ezer hektár állami földet értékesítettek, amellyel 30 ezer magyar földműves szerzett tulajdont, amelynek mintegy egyharmada fiatal gazdák birtoka lett.     Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára kiemelte, hogy a különböző támogatásoknak köszönhetően több mint 2 ezer mezőgazdasági vállalkozás fejlesztheti kapacitását, telephelyét.     Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott elmondta, hogy az elmúlt 8 év agrárpolitikájában elért eredményeket bemutató kiadványt a kormányzat agrárpolitikusai országjáráson mutatják be a magyar gazdatársadalomnak.     Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke megjegyezte, hogy több olyan program is szerepel a kiadványban, amelyet az agrárkamara kezdeményezett vagy támogatott.     Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (MAGOSZ) elnöke pozitívnak értékelte az elmúlt években az ágazat szereplői, szakmai szervezetek és érdekképviseletek között létrejött szakmai együttműködést, és, hogy valamennyi agrárszakmai és szakmaközi szervezet, terméktanács egységben dolgozik. 

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
MTI hírfelhasználó