Auguszta napja van. | 2024.03.29

Czibere: félmilliárd forintból képzik a nevelőszülőket

2018-01-09 17:15:00

Csaknem félmilliárd forintot fordít a kormány egy központi oktatási program keretében mintegy 2500 nevelőszülő képzésére, továbbképzésére - közölte Czibere Károly kedden Nagykanizsán, az első vizsgázók tanúsítványainak átadásakor.

    Az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára elmondta: a nevelőszülői hálózat fejlesztése érdekében két másik programban még hozzávetőlegesen kétmilliárd forintot biztosítanak az érintetteknek. A nevelőszülőknek fejlesztő és háztartási eszközök beszerzésére 1,2 milliárd forintot, a felnőtté váló neveltek életkezdési esélyeinek javítására, az "elkallódás veszélyének minimalizálására" pedig további 800 millió forintot fordítanak - jelezte a politikus.
    A gyermekvédelmi rendszer megújítását szolgálja a nevelőszülők részére kidolgozott, tavaly tavasszal indított központi oktatási program. A 240 órás, kilenc hónapon át tartó, a résztvevők számára ingyenes első képzések tavaly decemberben zárultak le - közölte.
    A kormány fontosnak tartja, hogy a hátrányos anyagi helyzet miatt egyetlen gyermeket se kelljen kiemelni a családjából, de ha mégis más nevelési körülményeket kell biztosítani számukra, akkor olyan szintű szolgáltatásokat kapjanak, amelyek "egész életre szóló esélyt" jelentenek. Jelenleg 23 ezer gyermekről gondoskodik Magyarországon a gyermekvédelmi rendszer, közülük 15 ezren élnek 5500 nevelőszülőnél - ismertette.
    Az államtitkár szerint a nevelőszülőknél történő elhelyezés biztosít valódi esélyt a gyerekeknek, hiszen családi környezetben sokkal inkább csökkenthető az elkallódás veszélye, mint valamilyen intézményben. Ma már a 12 évesnél fiatalabb gyerekek nem is kerülnek intézményekbe, csak nevelőszülőkhöz, ennek a folyamatnak révén így mostanra ennek a korosztálynak már a 90 százaléka nevelőszülőknél él.
    A tavalyi 19,3 milliárddal szemben idén 20,5 milliárd forintot fordít a kormány a nevelőszülői hálózatra, a néhány évvel ezelőtti 15 ezer helyett most már 60 ezer forintot kapnak - 2014 óta foglalkoztatási jogviszonyban - a nevelőszülők.
    Czibere Károly arra is kitért, hogy az ország keleti felén "jelentősen fejlettebb" a nevelőszülői hálózat, szemben a budapesti vagy nyugat-magyarországi régiókkal, ezért elsősorban ezeken a területeken van szükség a hálózat bővítésére.
    Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára, Nagykanizsa térségének fideszes országgyűlési képviselője egyebek mellett arról beszélt, hogy Zala megyében 512 hely van a gyermekvédelmi rendszeren belül, 237 nevelőszülőknél, 275 pedig gyermekotthonokban, lakásotthonokban.
    Az MTI kérdésére elmondta: a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság által szervezett és most zárt tanfolyamot 24-en végezték el eredményesen, a résztvevők nagykanizsai, keszthelyi, zalaegerszegi, valamint Somogy megyei új nevelőszülők voltak.