Emma napja van. | 2024.04.19

Tőkés: az EMNT a magyar nemzeti önrendelkezés évét ünnepli 2018-ban

2018-01-08 12:59:00

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) az erdélyi magyar nemzeti önrendelkezés évét ünnepli 2018-ban, ennek jegyében szervezi idei programjait - jelentette ki Tőkés László európai parlamenti (EP) képviselő hétfőn nagyváradi sajtótájékoztatóján. 

    Az EMNT elnöke szerint az önrendelkezés évének a kinyilvánítására az ad okot, hogy száz évvel ezelőtt alakult meg Apáthy István vezetésével az Erdélyi Nemzeti Tanács, amelyre az EMNT jogelődjeként tekint. Tőkés László elmondta: meg kell adni a tiszteletet az Erdély és Románia egyesülése kinyilvánításának a centenáriumát ünneplő románoknak, be kell látni azonban, hogy az erdélyi magyaroknak ünneplésre nincsen okuk, mert "nem érezhetik magukat otthon a hazában". Úgy vélte: mind a románoknak, mind a magyaroknak az lenne a legnagyobb centenáriumi ajándék, ha elkezdődne a posztkommunizmus vége, folytatódna a rendszerváltás, és ezzel együtt a kisebbségpolitikai rendszerváltás is. 
    Tőkés László kedvező fejleménynek tekintette, hogy decemberben a román katonai ügyészség úgy foglalt állást: 1989-ben államcsínyt hajtottak végre Romániában. Hozzátette: őt is kihallgatta az ügyészség a 1989-es események kapcsán, és neki is az volt az álláspontja, hogy a temesvári népfelkelést Bukarestben államcsíny követte. Örvendetesnek tartotta, hogy ami számára régóta ismert volt, az most ügyészségi megerősítést is nyert. 
    Az EP-képviselő reményét fejezte ki, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nem fog asszisztálni a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) "antidemokratikus és korrupciópárti kormányzásához", és nem fogja legitimálni a PSD-t, amelynek tiszteletbeli elnöke Ion Iliescu, aki az 1989-es bukaresti államcsíny főszereplője volt.
    Tőkés László üdvözölte, hogy Kulcsár Terza József, a Magyar Polgári Párt (MPP) parlamenti képviselője decemberben benyújtotta a román parlamentben a Székelyföld területi autonómiájának a tervezetét, és szégyenletesnek tartotta, hogy sem az RMDSZ képviselői, sem az MPP elnöke, Biró Zsolt képviselő nem csatlakozott a beterjesztéshez. 
    A sajtótájékoztató végén Tőkés László és munkatársai nyilvánosan írták alá a Minority SafePack európai polgári kezdeményezést. Az EP-képviselő ennek a kezdeményezésnek és a magyarországi parlamenti választásoknak a nemzetpolitikai fontosságát hangsúlyozta.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó