Gedeon napja van. | 2024.03.28

A NATO-csatlakozás lázában telt a 2017-es év Montenegróban

2018-01-03 09:25:00

Míg a múlt év első fele azzal telt Montenegróban, hogy az ország a NATO-csatlakozásra készült, a 2017-es esztendő második felét már a csatlakozást követő ünnepségek töltötték meg.

    A nyugat-balkáni országok közül Montenegró zárta a legsikeresebben az évet, júniusban csatlakozott az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez (NATO), decemberben pedig még a montenegrói nyelvet is önállóvá nyilvánították. 
    Az egész évet átszőtte a 2016 őszén megkísérelt puccs vádlottjainak meghallgatása. A helyi sajtó az évszázad perének nevezte az ügyet a kis balkáni országban, a tárgyalást a közszolgálati televízióban, valamint az interneten is élőben lehetett követni. 
    2016 októberében az ügyészség szerint a vádlottak állami intézményekre akartak támadni, merényletet akartak elkövetni Milo Djukanovic akkori miniszterelnök ellen, hogy oroszbarát pártokat juttassanak hatalomra, és így megakadályozzák az Adria-parti állam NATO-csatlakozását. 
    A tizennégy vádlott között két orosz állampolgár is van, ellenük távollétükben folyik az eljárás. Korábban a montenegrói hatóságok utaltak arra is, hogy orosz állami intézményeknek közük lehetett a tervezett puccshoz, Moszkva azonban ezt tagadta. Az Oroszországgal szembeni gyanú nem nélkülözött minden alapot, hiszen Moszkva nem nézte jó szemmel Podgorica NATO-törekvéseit, így jobban megfelelt volna neki, ha oroszbarát pártok kerülnek hatalomra.
    A puccs nem sikerült, a tárgyalás még folyik, Montenegró pedig június elején - tizenegy évi tárgyalás után - csatlakozott a NATO-hoz, és a nyugati katonai tömb 29. teljes jogú tagjává vált. A 650 ezres Adria-parti országnak ugyan csak nagyon kicsi hadserege van, ám stratégiailag kiváló fekvésének köszönhetően a NATO az egész Adriai-tengert a befolyása alatt tarthatja. 
    Sikerként könyvelhette el azt is az ország, hogy a washingtoni székhelyű Nemzetközi Szabványügyi Szervezet (ISO) decemberben önálló nyelvvé nyilvánította a montenegróit, és kimondta, a montenegrói nyelv nem a szerb nyelv egyik változata vagy nyelvjárása.
    A 2018-as esztendő régi és új politikai szereplők megjelenését hozhatja, ugyanis az év első felében elnökválasztást tartanak az Adria-parti országban, ám a sajtóban megjelent hírek szerint az sem kizárt, hogy azzal egy időben előrehozott parlamenti választásokra is sor kerülhet, az ellenzék ugyanis folyamatosan bojkottálja a parlament üléseit, és ellehetetleníti a munkát. Akár az elnökválasztáson, akár az esetleges parlamenti választáson, de várhatóan egy jól ismert politikai veteránnal is találkozhatnak majd a szavazók, a hírek szerint ugyanis egy évnyi "politikai nyugdíjba vonulása" után Milo Djukanovic ismét indulhat az elnöki vagy a miniszterelnöki székért. 
    Emellett az ország egy fontos mérföldkőhöz érkezhet az európai integráció folyamatában, ugyanis a várakozások szerint megnyílik az EU-csatlakozási tárgyalások fennmaradt három fejezete is, így Podgorica előtt már csak a 35 fejezetben foglalt feladatok teljesítése áll.