Auguszta napja van. | 2024.03.29

Palkovics: a közös ünnepléssel erősíthetjük hagyományainkat

2017-12-19 19:42:23

A közös ünneplés lehetőséget teremt arra, hogy erősítsük hagyományainkat és kultúránkat, és átadjuk azt a következő generációnak - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára kedden, hanuka ünnepének 8. napján a budapesti Nyugati téren.

    Palkovics László arról beszélt: "decemberben, a várakozás hónapjában mintha mélyebb lenne a hitünk és erősebb az összetartásunk, mint az év többi hónapjában".
    Hozzátette: december a gyermekek hónapja is, a fény ilyenkor nemcsak a gyertyalángban, de az ünnepre várakozó gyermekek szemében is ragyog. 
    Az államtitkár egy középkori zsidó közösség történetét felidézve kiemelte: a városnak közvetlenül hanuka ünnepe előtt meghalt az egyik elöljárója, ezért a város vezetése elrendelte, hogy egy héten keresztül semmilyen fény ne világítson a városban. Az ünnep első estéjén a kétségbeesett zsidóság a zsinagógában gyülekezett, ellenségeik pedig körbeállták az épületet, hogy örüljenek, ha nem gyullad meg a fény, vagy feljelentsék őket, ha mégis gyertyát gyújtanak.
    A rabbi ekkor magához hívta a gyerekeket és mesélni kezdett nekik a makkabeusokról. A történetet a gyermekek egyre lelkesebben, egyre csillogóbb szemmel hallgatták. Ekkor a rabbi így szólt a gyülekezethez: "nézzetek gyermekeitek szemébe", és "ezekre a lángokra mondjátok el a hanukai áldást". 
    Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) ünnepi gyertyagyújtásának utolsó napján az EMIH gyermek- és ifjúsági szervezetei és oktatási intézményei mutatkoztak be.
    A nyolcnapos ünnepen a jeruzsálemi templom visszafoglalására és megtisztítására emlékeznek a zsidók. Az ókori ázsiai Szeleukida Birodalom akkori uralkodója, IV. Antiokhosz Epiphanész i. e. 168-ban elfoglalta Jeruzsálemet, és megtiltotta a zsidó vallás gyakorlását. A zsidók azonban föllázadtak és három évvel később Júdás Makkabeus vezetésével visszafoglalták a templomot. 
    A hagyomány szerint a zsidó szabadságharcosok a szentély megtisztításakor csupán egy napra elegendő tiszta olajat találtak, amikor szerették volna újból meggyújtani a fényt a menóra mécseseiben. Isteni csoda folytán azonban az egy napra elegendő olaj nyolc napon át égett. 
    A zsidóság erre a csodára emlékezik a nyolcnapos ünnepen. A hanuka első estéjén egy, majd minden este egy-egy újabb lángot gyújtanak meg a kifejezetten erre az ünnepre készített, csak ilyenkor használt menórán, a hanukián. 
    A hanukia a hétágú menórával szemben kilenckarú: nyolc ága van a nyolc napra való egy-egy gyertyának és egy kilencedik az ezeket meggyújtó "szolgagyertyának".