Gedeon napja van. | 2024.03.28

Varga: 700 milliárd forintot lehet megtakarítani az elektronikus adóbevallásokkal

2017-12-07 15:18:26

Az adózás teljesen elektronikussá tételével az ország várhatóan a GDP 2 százalékát, mintegy 700 milliárd forintot takaríthat meg, erre az átállásra négy éve van az állami adminisztrációnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter a Nemzeti Versenyképességi Tanács ülését követő sajtótájékoztatón csütörtökön, Budapesten.

    Varga Mihály kiemelte: a kormány azt szeretné elérni, hogy 2021-re teljesen elektronikusan készüljenek el a bevallások, ennek érdekében az adóbevállalásokat tovább egyszerűsítik.
    A miniszter hozzátette: a digitalizáció terén bővíteni és felhasználóbaráttá kell tenni az állami szolgáltatásokat.
    A nemzetgazdasági tárca vezetője elmondta: a Nemzeti Versenyképességi Tanács ülésén a digitalizáció és a vállalati adóbevallások elektronikussá tételével foglalkoztak.
    Varga Mihály elmondta: Észtország és Szlovénia példáját vették alapul, mindkét ország jelentős eredményeket ért el az állami szolgáltatások digitalizációjában.
    Kifejtette: Észtországban a lakosság és a vállalkozások számára az állami ügyintézést teljesen elektronikussá tették, gyakorlatilag papírmentes a hivatali ügyintézés. "Észtországban 1996-ban kezdték el az állami ügyintézés elektronikussá tételét, nekünk nincs rá ennyi időnk" - jegyezte meg Varga Mihály.
    Nagyon fontos, hogy az elektronikus rendszereket minél biztonságosabban lehessen használni, törekedni kell arra, hogy a digitalizáció biztonságos megvalósítása továbbra is érvényesüljön - hangsúlyozta a miniszter.
    Három-négy éves időtávon fontos lenne elérni, hogy a magyar állampolgárok is minden, az állami hivatalokkal kapcsolatos ügyüket elektronikusan, otthonról is elintézhessék - húzta alá Varga Mihály. Ehhez azonban szükség lenne az állami hivatalok adatbázisainak összekötésére - fűzte hozzá a miniszter.
    A kabinet azt kívánja megvalósítani, hogy 4 év múlva a vállalkozások minden társasági adóval, illetve áfával, és a járulékokkal kapcsolatos tennivalójukat elektronikusan végezzék el - mutatott rá Varga Mihály.
    A miniszter elmondta: éves szinten hozzávetőleg 6,7 millió járulék- és adóbevallás érkezik az állami hivatalokba, mintegy 600 ezer adóalany készít ilyen bevallásokat. Ezzel kapcsolatban megjegyezte: elsősorban a kis- és középvállalkozásokat kell felkészíteni arra, hogy képesek legyenek az elektronikus ügyintézésre.