Auguszta napja van. | 2024.03.29

FM: az év végéig tart a téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés

2017-12-04 12:18:34

December 1-jétől az év végéig tart az országos téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés, amelyet Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára rendelt el. 

    A szaktárca hétfői közleménye szerint az ország teljes területére kiterjedő, immár hagyományosnak számító akció a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) koordinálásával, a hatóság és a megyei kormányhivatalok szakembereinek részvételével történik annak érdekében, hogy mind a készülődés időszakában, mind az ünnepek idején kizárólag biztonságos élelmiszerek kerülhessenek a fogyasztók asztalára.
    Az ellenőrzés során a szakemberek kiemelt figyelmet fordítanak az ünnepekhez kötődő termékekre, valamint az ezeket előállító és forgalmazó helyekre. Fokozottan ellenőrzik többek között a hús és húskészítmény, illetve az édesipari termékek előállítását és forgalmazását, de a halak értékesítését is. Az ellenőrök feltűnnek majd piacokon, karácsonyi vásárokon, ahol a forgalmazott édességek ellenőrzése mellett a kitelepült vendéglátóhelyek szabályszerű működését is vizsgálják.
    Ellenőrzik még a szezonális zöldségek és gyümölcsök származását, eredetét és nyomon követhetőségét, valamint a Nébih laboratóriumában a szaloncukrok és töltött édességek allergén tartalmát is megvizsgálják - tette hozzá az FM.