Gedeon napja van. | 2024.03.28

Aláírták az Edelényi Foglalkoztatási Paktumot

2017-12-03 20:59:00

Az Edelényi Kistérségi Többcélú Társulás, Edelény Város Önkormányzata, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal, konzorciumban, közel egy éves előkészítést követően, pályázott a TOP-5.1.2-15-BO1-2016-00009 azonosító számú „Helyi foglalkoztatási együttműködések az Edelényi kistérségben” című projekre. A paktumban résztvevők csütörtökön az edelényi Városházán ünnepélyes keretek között aláírták az együttműködést biztosító szerződést. A rendezvényen részt vett Demeter Zoltán országgyűlési képviselő és Molnár Oszkár edelényi polgármester.

Demeter Zoltán országgyűlési képviselő köszönti az Edelényi Foglalkoztatási Paktum résztvevőit (A képre kattintva képtár nyílik.)

A pályázaton a konzorciumi tagok 670 millió forintot nyertek, hogy a paktum keretében képzési, foglalkoztatási programokat, munkaerő-piaci szolgáltatásokat a foglalkoztatók elvárásainak megfelelően dolgozzanak ki, és valósítsanak meg.
A projekt megvalósításának helyszíne az Edelény járás, mely a 290/2014-es (XI. 26.) kormányrendelet értelmében komplex programmal segítendő járás. A járás 45 településének népessége összesen 33 250 fő.

Molnár Oszkár polgármester aláírja a paktumot (A képre kattintva képtár nyílik.)

A projektben meghatározott egyes célkitűzések kapcsán a programba vonás szempontjából kiemelt célcsoportok

 az alacsony iskolai végzettségűek,
 a 25 év alatti fiatalok, vagy 30 év alatti pályakezdő álláskeresők,
 az 50 év felettiek,
 a GYED-ről, GYES-ről, ápolási díjról visszatérők, vagy a legalább egy
   gyermeket
 egyedül nevelő felnőttek,
 a foglalkoztatást helyettesítő támogatásban részesülők,
 a tartós munkanélküliséggel veszélyeztetettek,
 a megváltozott munkaképességű személyek,
 a roma nemzetiséghez tartozó személyek,
 a Közmunka Programba bevont személyek.

A projekt keretében 290 fő képzésben, legalább 145 fő támogatott foglalkoztatásban részesül, akik közül 90 fő munkatapasztalat-szerzési támogatást, 50 fő bértámogatást, 5 fő pedig vállalkozóvá válást elősegítő támogatást kap majd.

Így összesen 440 (a megyei ITP-ben szereplő 4 988 fő 8,8%-a) fő jelenti a közvetlen célcsoporttagok azon körét, akik valamilyen szolgáltatásban, képzésben vagy támogatott foglalkoztatásban részesülnek.

A Paktumszervezet 15 tagból áll (Kistérségi Önkormányzat, Megyei Önkormányzat,
Kormányhivatal, a Kereskedelmi és Iparkamara, tovább települési önkormányzatok, civilszervezetek és vállalkozások).

Megoldandó problémáink, melynek kezeléséhez a Paktum segítséget nyújthat illetve melyekrea Foglalkoztatási Stratégia kiutat mutathat:

- A térségből folyamatos és jelentős mértékű az elvándorlás.

- A 100 főre vetített munkanélküliek száma jelentősen meghaladja a megyei és országos értékeket.

- A járásban az elsődleges munkaerő-piaci bejelentett állások aránya nagyon alacsony, és egyre csökkenő tendenciát mutat.

- Az Edelényi járás vállalkozásainak több mint 40%-a a mezőgazdasági szektorban
érdekelt, arányuk az elmúlt időszakban fokozatosan növekvő. A térség
agrárspecifikumát jól mutatja, hogy a járásban az országos es a megyei mutatóknál lényegesen magasabb a regisztrált vállalkozások között a mezőgazdasághoz köthető vállalkozások aránya. A tömeges foglalkoztatást biztosító ipari vállalkozások teljes hiánya jellemzi a térséget.

- A munkaerő képzettségi szintje nagyon alacsony.